Igazi turisztikai vonzerőt jelenthet Csurgó számára a csütörtökön átadott történelmi park. A 600 millió forintos fejlesztés során fa várat építettek, valamint vendéglátó-és szálláshelyeket is kialakítottak. Az idegenforgalmi beruházás munkahelyeket is teremt, valamint hozzájárul a város megtartóerejének növeléséhez is - hangzott el az ünnepélyes átadón. 8…
A 2017. évi állami költségvetésről tartott sajtótájékoztatót Szászfalvi László országgyűlési képviselő. Magyarország ma már stabil lábakon áll: növekszik a gazdaság, visszafizettük az IMF és az Európai Unió hitelét, csökkenő pályára került az államadósság. A magyar reformok működnek, és ennek köszönhetően a jövő évi költségvetés biztosítja,…
A modernkori népvándorlás témájával szervezett előadást május 3-án a Civil Összefogás Fórum, valamint a Nagyatádi Erdélyi Kör Nagyatádon. Az esemény Dr. Orbán Csaba, a Nagyatádi Erdélyi Kör elnökének megnyitó gondolataival indult, melyet Szászfalvi László országgyűlési képviselő köszöntője követett. A térség országgyűlési képviselője beszédében felhívta a…
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 65. évében elhunyt Dr. Soós Gyula állatorvos, több cikluson keresztül Csurgó Város képviselője és Csurgó Város Pro Urbe díjasa. Dr. Soós Gyula Csurgónagymartonban született 1951-ben. Ahogy ő emlékezett vissza iskolás éveire: „Az elemi alsó osztályait még a nagymartoni koedukált, egytantermes…

Események

Cs jún. 19 @12:00AM
Egészségnevelési nap
Cs jún. 19 @ 9:30AM -
Csurgói Gyaloglóklub Találkozó és Nyílt Nap
P jún. 20 @12:00AM
Közlekedésbiztonsági nap
Szo jún. 21 @12:00AM
Múzeumok Éjszakája
Szo jún. 21 @ 8:30AM - 10:00AM
8. osztályosok ballagása
Szo jún. 21 @10:00AM -
Tanévzáró
Szo jún. 21 @10:00AM -
Ballagás
H jún. 23 @ 8:30AM - 10:00AM
Tanévzáró ünnepség
H júl. 14 @ 8:00AM - 04:00PM
Úszótábor
K júl. 15 @ 8:00AM - 04:00PM
Úszótábor

Eseménynaptár

Előző hónap Június 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 22 1
week 23 2 3 4 5 6 7 8
week 24 9 10 11 12 13 14 15
week 25 16 17 18 19 20 21 22
week 26 23 24 25 26 27 28 29
week 27 30
Előző hónap Július 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 27 1 2 3 4 5 6
week 28 7 8 9 10 11 12 13
week 29 14 15 16 17 18 19 20
week 30 21 22 23 24 25 26 27
week 31 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C