Barátságot, szeretet, és örömöket szimbolizáló húsvéti tojás díszíti Csurgó főterét a húsvéti ünnepek alatt. A város szívében elhelyezett, jellegzetes Dráva menti tájakat ábrázoló motívumokkal festett alkotás, egyúttal a közös horvát-magyar barátságot is jelképezi. Ünnepélyes keretek között adták át a Kapronca-Körös megyéből Csurgóra érkezett szívből jövő…
Történelmi parkunk új A Zarándokúton rendezvény sorozatának első alkalmán 2017. április 3.-án Vándorina azaz Jakusovszki Dorina volt a vendége. A jó idő ellenére az emberek a rendezvényünket választották a kerti munka helyett. Beszámolt 3500 km-es útjának szépségéről és megpróbáltatásairól és hogy miként fejlődött a személyisége…
Csurgó Város Képviselő-testülete 2017. március 29-én 14:00 órakor a Városháza tanácskozó termében tartotta soron következő képviselő-testületi ülését. A napirendekhez kapcsolódó előterjesztések az alábbi linkre kattintva érhetőek el:
A Kovács Gábor vezette V-VI.korcsoportos lánycsapat a tavalyi harmadik hely után idén másodikként végzett. Az egész tornán kitartóan és lelkesen játszó csapat méltán lett a református középiskolák második legjobb kézilabdacsapata! A tavalyi bronzérmes lány az idei bajnokságon is magas színvonalon teljesített, büszkén adunk hírt arról,…
2017. március 27., hétfő 08:09

Kicsikről nagyoknak...

A család legféltettebb kincse a gyermek, de eljön az idő, amikor a szülők munkavégzése, tanulmánya vagy egyéb életviteli okok miatt az alig cseperedő apróságokat bölcsődébe kell íratni, más felnőttek gondjaira szükséges bízni. A szülőknek ilyenkor pedig dönteniük kell, mi a célravezetőbb a család életszervezésében, a…
Értesítés Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és Műszaki Irodája értesíti a lakosságot, hogy a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. 2017. április 22-én (szombaton) lakossági veszélyes, elektronikai és autógumi hulladékgyűjtést végez a következő helyszíneken és időpontokban: Helyszín Időpont 1. Alsok Italbolt 940-950 2. Eötvös József Ált. Isk. parkolója…

Események

Cs ápr. 17 @ 2:00PM - 05:00PM
Húsvéti Játszóház
Sze ápr. 30 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Cs máj. 01 @12:00AM
Dalostalálkozó
Cs máj. 01 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
P máj. 02 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 03 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
V máj. 04 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
H máj. 05 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 10 @12:00AM
Történelmi emlékhelyek napja
P máj. 23 @12:00AM
Raksányi Lajos művésztanár emlékkiállítása - Múzeum 50/30

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4
week 19 5 6 7 8 9 10 11
week 20 12 13 14 15 16 17 18
week 21 19 20 21 22 23 24 25
week 22 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Június 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 22 1
week 23 2 3 4 5 6 7 8
week 24 9 10 11 12 13 14 15
week 25 16 17 18 19 20 21 22
week 26 23 24 25 26 27 28 29
week 27 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C