2018. december 31., hétfő 15:57

Régi idők szilvesztere

Régi magyar hagyományok szerint a szilveszter és az újév köszöntés közös célja az, hogy a következő évre jó termést, egészséget, szerencsét és boldogságot varázsoljanak. Még az ókori Rómában március 1-jével kezdték az újévet, addig a Julius Caesar-féle naptárreform után, i. e. 153-tól már január 1.…
Ilia Csaba borkeresztapa (balról) a borpüspökök és a tolmács társaságában A János-napi borszentelés szokása még ma is sok hazai és szomszédos ország bortermelő vidékén élő hagyomány. Ezen a napon a szőlősgazdák egy kis üveg bort visznek a templomba, a főoltár jobb oldalán álló asztalkára teszik,…
A Csurgói Napsugár Szociális Intézmény és a Csurgói Napsugár Egyesület közös együttműködésével meghitt, karácsonyi hangulatban telt a december 20-án megrendezett Családi Karácsony rendezvény, melyen az intézmény ellátottjai, dolgozói és az ellátottak családtagjai is jelen voltak. - Ebben az évben is az intézményünk, illetve egyesületünk összefogásával…
A táborozási időszak ugyan lezárult, ám az Alapítvány Magyarország ezen felül is több lehetőséget biztosít a Családok évének égisze alatt, ingyenes programokkal, rendezvényekkel is hozzájárulva a gyermekek és az egész család tartalmas időtöltéséhez. A rendezvények sok esetben ünnepek köré szerveződtek, így a december is tartogatott…
2019. január 1-től az alábbiak szerint változik a rendelési idő a II. sz. háziorvosi körzetben: Hétfő: 09-12 Kedd: 12-16 Szerda: 08-11 Csütörtök: 13-17 Péntek: 08-12 Somogycsicsó: kedd 10.30-11.30 Csurgónagymarton: szerda 11.15-12.15 Rendel: Dr. Zakariás-Bedő Mária Margit
2018. december 18., kedd 15:28

„Jónak lenni jó!”

Karitász tagok egy része a segesdi búcsún A karácsonyi ünnepkörben gyakran halljuk az iménti gondolatot. A jó tetteknek azonban nem csak ilyenkor, hanem az év minden napján van csodatévő ereje és hatása a rászoruló emberek életében. A Csurgói Jézus Szíve Karitász is egész évben, aktívan…

Események

K szept. 16 @12:00AM
Múzeumi esték Csurgón
Cs szept. 25 @12:00AM
Akkor és most… Csurgó
Sze okt. 01 @12:00AM
Az aradi vértanúk emléknapja
Sze okt. 01 @12:00AM
Megemlékezés az 56-os forradalom és szabadságharcról
Sze okt. 01 @12:00AM
Zene világnapja
Cs okt. 02 @12:00AM
Múzeumok Őszi Fesztiválja
H okt. 06 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
K okt. 07 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Sze okt. 08 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Cs okt. 09 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025

Eseménynaptár

Előző hónap Szeptember 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6 7
week 37 8 9 10 11 12 13 14
week 38 15 16 17 18 19 20 21
week 39 22 23 24 25 26 27 28
week 40 29 30
Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C