2019. március 27., szerda 06:42

Pályázat - Civil szervezetek támogatására

Csurgó Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális és Turisztikai Bizottsága PÁLYÁZATOT HIRDET Civil szervezetek támogatására A pályázat célja: Csurgó területén működő, kiemelt támogatásban nem részesülő civil szervezetek által szervezett rendezvények, fejlesztések támogatása. A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, ha a civil szervezet rendezvénye, pályázati programja kapcsolódik Csurgó Város…
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért„ 2019. március 18-24-ig tartó szemétgyűjtési akciójára jelentkezett a Városi óvodák Zöldikék környezeti munkaközössége azzal a céllal, hogy a nagycsoportos óvodásokkal részt vállaljon a környezetünket terhelő szemét összeszedésében. Ezzel a nemes feladatvállalással is gyermekeink…
Az Azúr Vendéglő adott helyszínt a Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezete által szervezett érzékenyítő programnak, amely a „Vöröskereszt a nőkért Somogyban” elnevezésű. három éves komplex pályázatát népszerűsítette. A köznapi életben a vöröskereszthez főként a véradási, karitatív tevékenységet kötjük, azonban a szervezet az alapfeladatok ellátásán túl…
2019. március 22., péntek 11:09

Az I. világháború volt a konferencia témája

A nagy háború a hátországban címmel tartottak konferenciát 2019. március 21-én a Csokonai Közösségi Házban. Az eseményen Dr. Demeter Zsófia történész Károly János az első világháborúban és a hadifogságban címmel tartott előadást, melyet Vargáné Hegedűs Magdolna helytörténész "Ne sírj utánam Katikám..." Élet a hátországban a…
2019. március 22., péntek 06:58

Hirdetmény - Tavaszi lomtalanítás

Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és Műszaki Irodája értesíti a lakosságot, hogy a Viridis – Pannónia Nonprofit Kft. 2019. évi tavaszi lomtalanítási akcióját2019. április 15-én, hétfőn tartja. A lomhulladékot 2019. április 15-én hétfőn reggel, 7:00 óráig helyezze ki az ingatlana előtti közút mellé olyan módon,…
Dr. Gorove László és felesége Krisztina /Fotó: www.lokal.hu/ „...a szabadság ... nem az, hogy mindig mindent megtehetek, a szabadság az, hogy szabadon döntök és ki is tartok egy értékrend vagy éppen egy ember mellett.”Göndics János plébános Bár a Házasság hete a múlt hónapban volt, a…

Események

H okt. 06 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
K okt. 07 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Sze okt. 08 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Cs okt. 09 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
P okt. 10 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Szo okt. 11 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
V okt. 12 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Sze okt. 22 @ 5:00PM -
Megemlékezés az 1956-os forradalomról
H nov. 03 @12:00AM
Pályaorientációs nap
H nov. 17 @12:00AM
Csokonai nyomában

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1 2
week 45 3 4 5 6 7 8 9
week 46 10 11 12 13 14 15 16
week 47 17 18 19 20 21 22 23
week 48 24 25 26 27 28 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C