DSC 8146

Ez a hely, ahol a Történelmi Park felépült, a város legrégebbi emlékeit őrzi. Itt állt a templomosok és johanniták rendháza az 1200-as években, itt volt a vár, ahol a törökök vívtak hol Zrínyi Miklós, hol Török Bálint katonáival, a közelben folyik a Máriás-patak, melynek forrásánál IV. Béla is megpihent, és most is itt áll a szerzetesek temploma, harangja hívogatja a Mária-út mai zarándokait. Szálláshelyük a 18. századi birtokos, Festetics György majorságának épületében kapott helyet.

A Történelmi Park 10 állomása országunk és városunk történelmének csomópontjait eleveníti meg változatos eszközökkel. Legkedveltebb a palánkvár, látványos bástyáival ostromra hív gyermeket és felnőttet egyaránt. A gyógynövénykertet végigjárva a régi magyar nagyasszonyok szorgalmas és küzdelmes életét is felidézhetjük, Török Bálintné Pemflinger Katalinra emlékezve. A séta végén pihenő- és tűzrakóhely, kemence várja a vendéget.

A zarándokszálláson 21 főt tudunk fogadni egyszerre. A teakonyha, étkező, mosó- és szárítóhelyiség mellett a lelki töltekezésre és megtisztulásra is lehetőséget adó közösségi tér kínálkozik. A szomszédos épületben levő rendezvényterem lakodalmak, konferenciák, céges rendezvények lebonyolítására is alkalmas.

A zarándokszálláson egy 8+8 ágyas, két kétágyas és egy egyszemélyes (akadálymentes) szoba várja a látogatókat, minden szobához külön fürdőszobával. Páratlanul tágas, hangulatos társalgó, étkező, teakonyha, mosó- és szárítóhelyiség is szolgálja a vendégek kényelmét. A szomszédban bolt és vendéglő található. Kerékpárok számára zárható tárhelyet biztosítunk.

ÁRAK:

6.000 Ft/fő/éj +350 Ft Idegenforgalmi adó (18 éves kor felett).

További információk itt: zarandokhely.csurgo.hu
Facebook: https://www.facebook.com/tortenelmiparkcsurgo/

Rendezvényterem

A rendezvénytermeink alkalmasak konferenciák, lakodalmak, céges rendezvények megtartására.

A lovagterem kisebb létszámú csoportoknak exkluzív alkalmakhoz ad méltó helyszínt.

Belépőjegy, díjszabás: 2017. január 1-től:

Normál árú jegyek:

Felnőtt: 550 Ft/fő
Gyerek / Diák / Nyugdíjas / Fogyatékkal élő: 450 Ft/fő

Családi jegyek:
2 felnőtt + 1 gyerek (6-18): 1 100 Ft
2 felnőtt + 2 gyerek (6-18): 1 500 Ft

Csoportos jegyek (20 fő felett):
Felnőtt: 450 Ft/fő
Gyerek / Nyugdíjas: 400 Ft/fő

Csurgó kártyával és 6 év alatti gyermekeknek a belépés DÍJTALAN!

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1 2
week 45 3 4 5 6 7 8 9
week 46 10 11 12 13 14 15 16
week 47 17 18 19 20 21 22 23
week 48 24 25 26 27 28 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C