Pünkösd hava is mögöttünk van. Sajnos a májusi eső – ami aranyat ért volna – csak egész kis mennyiségben áztatta a földet és a kerteket. Városunk vezetése is tette dolgát, folyt a problémamegoldás és a szervezés.
A kapcsolatépítés és azok ápolása, fontos része egy település életének. Ennek részeként tett látogatást a csurgói küldöttség Erdélyben, Székelykeresztúron. Itt többek között kulturális és sport csereprogramokról, rendezvényekről esett szó - a városvezetések tagjai által - melyben a későbbiekben diákoknak, sportolóknak és helyi intézményeknek is lehetőség nyílik kapcsolatok kialakítására.
Továbbá:
Mint minden évben, a város most is megrendezte az itt dolgozó és itt élő nyugdíjas pedagógusai számára a Pedagógusok napi ünnepségét. Az iskolák intézményeinek vezetői most is kitettek magukért, hogy nagy számban tudták mozgósítani a pedagógus kollégákat. Nagy öröm volt látni, hogy megtelt a Csokonai Közösségi Ház nagyterme a szakmabeliekkel.
Az est elején polgármester úr köszöntésében a pedagógus hivatás fontosságáról és szépségeiről hallhattunk beszédet.
Sajnos az idei évben is meg kellett emlékezni az előző évi ünnepség óta elhunyt pedagógusainkról. Laczó János, Simon Mihály, Csontos Tivadarné Vida Magdolna, Szita József már nem ünnepelhetett velünk.
Vadászné Varga Ágnes nyugdíjas tanítónő elnyerte a Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést, melyet a Kaposvári Tankerület képviseletében Fazekas Ede Máté főosztályvezető és Sikesdi Veronika főigazgató adtak át, Ilia Csaba polgármester úr is gratulált a kitüntetettnek egy csokor virággal.
Jubiláló pedagógusaink az arany diplomájukat kaphatták meg a polgármestertől. Gelencsér Jánosné Drégelyi-Kis Edit Mária tanítónő és Nagy Béláné Luka Ibolya középiskolai tanár boldogan vették át a megérdemelt munkájuk „aranyas” diplomáját és ajándékaikat.
Az ünnepség végén a város egy meglepetés koncerttel ajándékozta meg a jelenlévőket. Az Orff Ütőegyüttest hallhatták a jelenlévők Fekete Melinda Zsófia szakmai vezető irányításával és szaxofonjátékával. A folyamatos tapsból és a műsoruk végén visszahívó tapsviharból láthatta mindenki az együttes profizmusát, mindenki szívvel-lélekkel adta át a tudományát a hallgatóságnak. Csurgó visszavárja szélesebb körben is ezt az együttest, mert nívós előadásukkal belopták magukat sokak szívébe. Úgy gondoljuk, hogy méltó ajándékot kaphattak városunk világító lámpásai.
Lejegyezte: Viola Ernő
Eredményesen járult hozzá a Cangzhou és Csurgó közötti kapcsolatok elmélyítéséhez, valamint új gazdasági és oktatási együttműködési lehetőségek feltárásához a június 6-i rendezvény. A résztvevők kifejezték szándékukat a kapcsolattartás fenntartására és a jövőbeni együttműködési lehetőségek további vizsgálatára.
A fórum célja a Cangzhou (Hebei tartomány, Kína) és Csurgó közötti gazdasági, oktatási és kulturális kapcsolatok erősítése, valamint az együttműködési lehetőségek feltérképezése volt. A rendezvény lehetőséget biztosított a résztvevő vállalkozások és intézmények számára tevékenységük bemutatására, valamint a jövőbeni partnerségi lehetőségek megvitatására.
A rendezvényt Ilia Csaba, Csurgó város polgármestere nyitotta meg, aki köszöntötte a kínai delegáció tagjait, valamint a megjelent vállalkozások és oktatási intézmények képviselőit. Beszédében hangsúlyozta a nemzetközi kapcsolatok, a gazdasági együttműködések és az oktatási partnerségek jelentőségét a város fejlődése szempontjából.
Ezt követően Wang Shaojie alpolgármester, a kínai delegáció vezetője mutatta be Cangzhou város gazdasági, ipari és oktatási adottságait, valamint ismertette azokat a területeket, ahol a jövőben együttműködési lehetőségeket látnak magyar partnerekkel.
A program részeként a részt vevő gazdasági szereplők és oktatási intézmények egyaránt bemutatkozó előadásokat tartottak. A vállalkozások ismertették tevékenységi körüket, főbb termékeiket és szolgáltatásaikat, fejlesztési elképzeléseiket, valamint a nemzetközi együttműködésekben rejlő lehetőségeket. Az oktatási intézmények bemutatták képzési struktúrájukat, szakmai programjaikat, nemzetközi kapcsolataikat, valamint azokat a területeket, amelyek alapot teremthetnek jövőbeni oktatási és szakmai együttműködések kialakításához.
A bemutatkozásokat követően a résztvevők kötetlen szakmai egyeztetést folytattak, amely során lehetőség nyílt a kapcsolatépítésre, a tapasztalatcserére és a lehetséges együttműködési területek azonosítására.
Csurgó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 46/2026. (IV.30.) KT. határozata alapján
nyilvánosan meghirdetett pályáztatás keretében
értékesítésre kínálja a Csurgó Város Önkormányzatának tulajdonát képező, 8840 Csurgó, Nyárády János utca 4. szám alatt fellelhető társasház lakásait
az önkormányzat vagyonáról szóló 7/2001. (XI. 28.) önkormányzati rendeletében rögzített feltételek szerint.
A pályázati kiírást az alábbi linkre történő kattintással érheti el!
Lakossági tájékoztató
- a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről -
Csurgó Város Önkormányzata − folyamatos kapcsolatot tartva a lakossággal, figyelembe véve valamennyi személyesen, szóban elhangzó, a közösségi média felületein közzétett vagy írásban az önkormányzati üzenő ládába helyezett észrevételeket, javaslatokat, illetve esetleges panaszokat – a problémák, panaszok jövőbeli gördülékeny megoldása érdekében az alábbi tájékoztatást adja:
A gyorsabb ügyintézés érdekében javasolt az online felület használata, vagy a telefonos hívás azonosító számának megőrzése.
Fontos teendők:
A panasz benyújtásakor bizonyítania kell a szolgáltató megkeresését (pl. hívásazonosító, e-mail).
Ha az MVM nem orvosolja a panaszt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH), vagy a békéltető testülethez fordulhat.
Hibabejelentés:
Hibabejelentésre a külön hibabejelentő vonal szolgál, amelyet vészhelyzetben hívhat: 06 80 20 50 20.
Ivóvíz- és csatornaszolgáltatás
A Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. (DZVÍZ) felé panaszát benyújthatja
telefonon a 06 93 509 540-es számon,
e-mailben a dzviz@dzviz.hu címen, vagy
személyesen a nagykanizsai (Kisfaludy S. u. 15/a) ügyfélszolgálaton.
Írásos panaszhoz: Használható a formanyomtatvány.
Műszaki hibát a 06 80 314 019-es ingyenes zöldszámon (0-24 h) jelenthet.
Hibabejelentés (Műszaki): 0-24 órás zöldszám: 06 80 314 019
A panaszokat a társaság a vonatkozó jogszabályok szerint kezeli.
Hulladékkezelők
Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. felé panaszát benyújthatja
Telefonon: 06 1 776 7777
E-mailben: ugyfelszolgalat@viridis-pannonia.hu vagy személyesen
Ügyfélszolgálati cím: 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.
Nyitvatartás: H:8-14 K:8-14 Sz:7-19 Cs:8-14 P:8-14
További információ és felvilágosítás a társaság honlapján érhető el: https://www.viridis-pannonia.hu.
E-mailben: hivatal@csurgo.hu vagy
személyesen a fogadóórák keretében, cím: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.
Ilia Csaba
polgármester
Ideje: Minden héten hétfőn 13.30-16.30 óráig
Bedő Tamás
alpolgármester
Ideje: Minden hónap első hétfője 13.30-16.30 óráig
Ács Attila
jegyző
Ideje: Minden héten szerdán 8.00-12.00 óráig
Jogi háttérinformációk
Tájékoztatjuk továbbá a Tisztelt Lakosságot, hogy a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény (a továbbiakban: Pkbt.), az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) alapján folyik a Csurgó Közös Önkormányzati Hivatalnál a panaszok és bejelentések kezelése.
A Pkbt. 1. § (2) bekezdése meghatározza a panasz fogalmát, így „a panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá”. Főszabály szerint a panasz – mivel a panaszt tevő jogát orvosolja – az azt elbíráló szerv valamely tevékenysége folytán okozott érdeksérelem orvoslására irányul.
A Pkbt. 1. § (3) bekezdése tartalmazza továbbá a közérdekű bejelentés fogalmát is, „a közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.” Lényege, hogy valamely harmadik fél által elkövetett (a bejelentő által vélelmezett) jogszabálysértésre tekintettel a harmadik fél elleni eljárás lefolytatását célozza. Ez az eljárás nem a bejelentő (vagy más) jogsérelmének reparálására irányul, hanem hivatalból indítható eljárás kezdeményezését jelenti. A hivatalbóli jegyzői eljárás megindításának gyakori előzménye a jegyzőhöz érkezett panasz/közérdekű bejelentés, amely a hatóság észlelésének vagy tudomásszerzésének egyik formája. A korábban meghatározottak alapján a Pkbt. szerinti panasz és bejelentés nem hoz ugyan létre hatósági jogviszonyt a panaszos/bejelentő és az eljáró szerv között, ebből azonban nem következik az, hogy a beadványok folytán nem kerülhet sor hivatalból hatósági eljárás lefolytatására.
A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon panaszos vagy közérdekű bejelentő által tett ismételt panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálata mellőzhető a Pkbt. 2/A. § (1) bekezdésében foglaltak alapján.
A panasz vizsgálata mellőzhető akkor is, ha a panaszos a sérelmezett tevékenységről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított hat hónap után terjesztette elő panaszát. Amennyiben a mellőzésről dönt a kiadmányozásra jogosult vezető, arról a beadvány előterjesztőjét a Pkbt. vonatkozó rendelkezésére hivatkozva tájékoztatni kell.
A sérelmezett tevékenység vagy mulasztás bekövetkeztétől számított egy éven túl előterjesztett panaszt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani a Pkbt. 2/A. § (2) bekezdés rendelkezése értelmében. Erről a panaszost/közérdekű bejelentőt a Pkbt. vonatkozó rendelkezésére hivatkozva tájékoztatni kell.
Az azonosíthatatlan személy által tett panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálatát az eljárásra jogosult szerv mellőzi a Pkbt. 2/A. § (3) bekezdésének rendelkezése alapján.
Az Ákr. 7. § (2) bekezdése meghatározza, hogy mi minősül hatósági ügynek, eszerint „e törvény alkalmazásában ügy az, amelynek intézése során a hatóság döntésével az ügyfél jogát vagy kötelezettségét megállapítja, jogvitáját eldönti, jogsértését megállapítja, tényt, állapotot, adatot (a továbbiakban együtt: adat) igazol vagy nyilvántartást vezet, illetve az ezeket érintő döntését érvényesíti.”
Egységes a szakmai gyakorlat abban, hogy a Pkbt. hatálya alá tartozó ügyek nem tartoznak a hatósági ügyek közé. A Pkbt. szerinti eljárásban csak azoknak a sérelmeknek az orvoslására kerülhet sor, amelyek nem tartoznak bírósági vagy közigazgatási eljárás, így az Ákr. hatálya alá. Ezekben az ügyekben az érintett éppen úgy közigazgatási szervhez fordul egy konkrét kérelemmel, mint a hatósági ügyek esetében, azonban a panasz/bejelentés mégsem minősül közigazgatási hatósági ügynek!
A panasz és a közérdekű bejelentés lezárása nem döntéshozatallal történik, hanem írásbeli értesítéssel vagy szóbeli tájékoztatással. Ezek a közigazgatási cselekmények joghatással nem járnak, jogokat és kötelezettségeket nem állapítanak meg, vagyis nem tekinthetők olyan hatósági döntésnek, amely ellen akár közigazgatási, akár bírói úton jogorvoslatnak volna helye.
A Pkbt. 2. § (1) bekezdése határozza meg az eljárási határidőt: a panaszt és a közérdekű bejelentést – ha törvény eltérően nem rendelkezik – az eljárásra jogosult szervhez történő beérkezésétől számított harminc napon belül kell elbírálni.
Az elmúlt hónap történései – április
Áprilisban is zajlott az élet. Továbbra is olyan dolgok, hibák kerülnek elő, amelyek régi tervezési, kivitelezési problémákból adódtak. Beköszöntött végre a jó idő és elindultak a szabadtéri programok is. A város zöld terület karbantartásával is lassan utolérjük magunkat, amiben jónéhány csurgói lakos is a segítségünkre volt. Mindannyiunk nevében köszönet érte!
- Az „Élhető települések” beruházás, csapadékvíz elvezetés részének megvalósítása elkezdődött a hónapban. A kezdeti finanszírozási tervek és a reális megvalósítás közötti jelentős árbeli különbség megmutatkozása után, került felismerésre egy tervezési hiányosság. Jelesül kettő ingatlanhoz való bejáró kiépítése hiányzott a tervekről. A problémát úgy tűnik, a kivitelezővel együttműködve sikerül kiküszöbölni.
- Lezajlottak az országgyűlési választások, melynek eredményeképpen a jelenlegi kormánypárt búcsúzik és helyette májusban a TISZA párt alakíthat kormányt. Természetesen Csurgón és az országban is megy tovább az élet, de reméljük eredményesebben tudunk együttműködni az új kormányzattal.
- A Kossuth L. utca 1-ben történő felújítási munkálatok során szintén több tervezési hiba merült fel. Ezek miatt sajnos határidőcsúszással kell számolnunk. A problémák megoldása és az ezekhez szükséges adminisztratív munka, engedélyek kérése jelenleg is folyik. Az oda visszaköltöző intézmények türelmét ezúton is köszönjük. Bízunk benne, hogy a nyár derekára újra birtokba vehetik az épületet.
- Az Eötvös József Ált. Iskola konyhájának néhány új berendezése megrendelésre került és a rendszerek felújításának szükséges mértékét is megállapították a szakemberek.
- A hónap közepén, rejtélyes szennyvízcsatorna-vezeték eldugulásának jeleit tapasztalták a Sótonyi László Sportcsarnokban az ott dolgozók. Hosszas vizsgálódás után kiderült, hogy sajnos súlyos kivitelezési hibából adódott a rendszer egy részének a működésképtelensége. Nevezetesen az egyik, szennyvizet kivezető vezeték bekötése nem történt meg a csatornahálózatba. A javítás, karbantartás befejeződött. A probléma feltárása, a felelős keresése folyamatban van.
Betöltésre került a Beruházási és műszaki iroda vezetői munkaköre.
2026. májusától Császár Mátyás vezeti a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és műszaki irodáját.
Elérhetőségei:
Beruházási és Műszaki Iroda
Császár Mátyás
beruházási és műszaki irodavezető
Elérhetősége: 06-82/471-388/120 -es mellék
e-mail: csaszar.matyas@hivatal.csurgo.hu
A viharossá fokozódott böjti szél minden eddiginél élénkebben kísérte a Húsvétig tartó pár hetet. Többségében kisebb-nagyobb károk keletkeztek város szerte, de a Történelmi Park területen jelentősnek mondható kár keletkezett. A park déli oldalán húzódó tégla építésű kerítés jelentős hányada hatalmas szélnyomás következtében kidőlt. A kárfelmérés megtörtént, a biztosítótársaság felé bejelentésre került a káresemény.
A keletkezett károk felszámolását, a helyreállítási munkálatokat a város önkormányzatának irányítása mellett folyamatosan végzik.