2023. november 04., szombat 08:22

Felhívás az ebtartás szabályainak betartására Kiemelt

A városban az utóbbi időben számos bejelentés érkezett kóborló ebekkel, illetve nem megfelelő tartási körülményekkel összefüggésben. A fentiek okán felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét az alábbiakra.

Az ebtartó köteles gondoskodni az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. Aki kutyáját a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja, szabálysértést követ el.

Felhívom a figyelmet arra is, hogy 2022.01.01-től ebet láncon tartani tilos!

Az állattartó köteles minden három hónaposnál idősebb ebet veszettség ellen – saját költségén – állatorvossal beoltatni (a három hónapos kort elérteket 30 napon belül, majd az első oltást követően 6 hónapon belül, ezt követően évenként).
A négy hónaposnál idősebb ebet csak transzponderrel (chippel) megjelölve lehet tartani. Amennyiben fenti kötelezettségeinek még nem tett eleget, úgy mielőbb gondoskodjon a megfelelő oltásokról és chipről.

Az eb tulajdonosa és tartója az önkormányzati Eb nyilvántartásba való rögzítés céljából köteles a tartott ebeket „Ebösszeíró adatlapon” bejelenteni a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalhoz (az adatlap beszerezhető a Hivatalban, illetve letölthető a
www.csurgo.hu weboldalról is).

Tájékoztatom a Tisztelt Ebtartókat, hogy állatvédő szervezetek és a lakosság részéről is rendszeresek a bejelentések állatvédelmi ügyekben, számos esetben indult állatvédelmi eljárás helyi ebtartókkal szemben.
Amennyiben az ebtulajdonos felszólításra sem tesz eleget a bejelentési, oltási, chipelési kötelezettségnek, vagy az állattartásra vonatkozó előírásokat megsérti, bírsággal sújtandó. Az állatvédelmi bírság összegét jogszabály határozza meg, kiszabása esetén méltányosság nem gyakorolható. Alapösszege 75.000 Ft, mely a jogszabály szerinti szorzók alapján növelhető, felső összeghatár nincs. Az állatvédelmi bírság a kisebb mulasztás esetében is több százezer Ft-ot tehet ki, szabálytalan tartás esetén pedig akár milliós bírságra is számíthatnak a felelőtlen állattartók (pl. egy chippel, oltással nem rendelkező, utcán kóborló kutya esetén az állatvédelmi bírság összege minimum 1.800.000 Ft). A határidőre meg nem fizetett állatvédelmi bírság adók módjára behajtandó köztartozás.

A fentiek alapján ezúton is felhívom minden érintett figyelmét, hogy kutyáját a hatályos jogszabályoknak megfelelően tartsa az ingatlanán belül, gondoskodjon a kötelező mikrochippel és védőoltással való ellátásáról, valamint az ebnyilvántartásba történő bejelentésről. Amennyiben az eb szabályos tartásáról gondoskodni nem tud, úgy javaslom annak megfontolását, hogy az eb szabályos tartást biztosítani tudó gazdánál, esetleg állatmenhelyen kerüljön elhelyezésre.

Kérem fentiek tudomásul vételét, és a település biztonsága és nyugalma érdekében a Tisztelt Lakosság segítő együttműködését.

Csurgó, 2023.11.02.

Tisztelettel:

Fábián Anita s.k.
jegyző

Megjelent: 1139 alkalommal

Események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Előző hónap Július 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 27 1 2 3 4 5 6 7
week 28 8 9 10 11 12 13 14
week 29 15 16 17 18 19 20 21
week 30 22 23 24 25 26 27 28
week 31 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C