2025. augusztus 26., kedd 19:05

Kiss-Angyal Ernő Dalkör Kiemelt

A magyarság kultúrájának és életének mindig is része volt az éneklés, a dal. Ezt
szem előtt tartva, ápolva a mi településünkön is megalakult Horváth Sándor
(Saca) vezetésével városunkban a Kiss-Angyal Ernő Dalkör. Egyébként Csurgón
először 1862-ben alakult Dalegylet. A mostani heti rendszerességgel kezdésként
tíz ember vállalta fel, hogy megtanulja, gyakorolja, majd előadja a vezetőjük
által összeállított alkalomhoz illő dalcsokrot. A dalkör első fellépésével 2025.
augusztus 16-án a csurgói hegyen örvendeztették meg a hallgatóságot. De
máris több helyre várják őket, hogy mutatkozzanak be a dalaikkal.
A Dalkör a nevét Csurgó egykori szülöttéről kapta, aki a Csokonai utca 18. szám
alatt lakott. A ház helyén ma is tábla őrzi egykori zeneszerzőnk emlékét.
Édesapja – Angyal Guidó István - fiát már kora gyermekkorától hegedülni és
zongorázni tanította, mely meghozta gyümölcsét. Alkalmi daljátékaival már
középiskolás korában is elkápráztatta közönségét. Egyetemi tanulmányainak
befejezése után a közigazgatási pályán működött, közben a zenéről sem
feledkezett meg. Cigánygróf c. operettje 1930-ban szép sikerrel került színre Az
1930-as évektől már operetteket, filmdalokat, magyar nótákat szerzett.
Nagyatádon és Kaposváron a közigazgatásban dolgozott, mint szolgabíró. Ma ő
is szerepel településünk értéktárában Csurgó híres szülötteként. Az ő dalaiból is
található néhány a most megalakuló dalkör repertoárjában.

Megjelent: 1424 alkalommal

Események

Cs máj. 14 @ 5:00PM -
Irodalmi délután
Cs máj. 28 @ 4:30PM -
Kiállítás megnyitó
Cs jún. 04 @ 5:00PM -
Nemzeti összetartozás napja

Eseménynaptár

Előző hónap Június 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 23 1 2 3 4 5 6 7
week 24 8 9 10 11 12 13 14
week 25 15 16 17 18 19 20 21
week 26 22 23 24 25 26 27 28
week 27 29 30
Előző hónap Július 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 27 1 2 3 4 5
week 28 6 7 8 9 10 11 12
week 29 13 14 15 16 17 18 19
week 30 20 21 22 23 24 25 26
week 31 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C