2025. szeptember 02., kedd 12:47

Felhívás a csurgói vállalkozóknak Kiemelt

Felhívás a csurgói vállalkozóknak

Egy lehetőségre szeretném felhívni a figyelmét, mely az Ön cégének is hasznára
válhat. Van egy reklámfelület a város közepén a körforgalom mellett, az elektromos óra felett.
Ez a felület a város tulajdonába került a közelmúltban.
Felajánlom az Ön vállalkozásának reklámozására, hogy az itt élők és a keresztülmenő
forgalomban résztvevők, minél többen ismerhessék meg a Csurgón működő cégeket. A
reklámfelületen lévő anyagokat havonta cserélnénk, hogy minél több vállalkozás kerülhessen
az érdeklődők figyelmébe.
Az első alkalommal egy hónapig ingyenesen lenne erre lehetőség, a következő évtől
már minden résztvevő egy megállapodás alapján díjat fizetne a cégének reklámozásáért.
Kérem, hogy a kikerülő reklámokat nyomdai minőségben készítsék el, hogy a hirdetés
esztétikuma is megfeleljen az elvárásoknak. A hirdetés tartalmáért a reklámozó cég vállalja a
felelősséget.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődését, szíveskedjen Csurgó Város Önkormányzata
elérhetőségeire szándékát jelezni a további részletek megbeszélése céljából.

Ilia Csaba
Csurgó város polgármestere

Megjelent: 851 alkalommal

Események

Cs máj. 14 @ 5:00PM -
Irodalmi délután
Cs máj. 28 @ 4:30PM -
Kiállítás megnyitó
Cs jún. 04 @ 5:00PM -
Nemzeti összetartozás napja

Eseménynaptár

Előző hónap Június 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 23 1 2 3 4 5 6 7
week 24 8 9 10 11 12 13 14
week 25 15 16 17 18 19 20 21
week 26 22 23 24 25 26 27 28
week 27 29 30
Előző hónap Július 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 27 1 2 3 4 5
week 28 6 7 8 9 10 11 12
week 29 13 14 15 16 17 18 19
week 30 20 21 22 23 24 25 26
week 31 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C