2016. november 29., kedd 16:53

Megújult a csurgói Városháza épülete Kiemelt

Több, mint 100 éve határozza meg a város főterét

Új tetőszerkezettel és megújult belsővel gazdagodott a csurgói Városháza épülete. A hazai pályázati forrásból, mintegy 80 millió forintból megvalósult beruházás során az 1908-ban épült épület tetőszerkezetének cseréje és megerősítése, valamint a belső terek felújítása is megtörtént hozzájárulva ahhoz, hogy a helyi védelem alatt álló épület továbbra is meghatározza Csurgó városképét.

- A felújított Városháza épület immár több mint 100 éves, mely egykor a Csurgói Takarékpénztár Részvénytársaság palotájaként épült. Egyetlen közös van a működése tekintetében az elmúlt 100 év alatt, hogy mindig a közt szolgálta. Volt már gyógyszertár, sarki fűszeres, boltok, lakások is voltak benne, Járási, Községi, és Városi Tanácsnak is helyet adott. 1990-től a város önkormányzatának a székhelyét adja, illetve 2013. január 1-től a Csurgói Járási Hivatalnak is helyt ad a Városháza épülete. Ez az épület talán a városunk legimpozánsabb, legszebb épülete, azonban már megérett a felújításra. Az elmúlt évek során nagyon sok fejlesztési forrást költöttünk az oktatásra, a közművelődésre, kultúrára, sportra, a közművek fejlesztésére és valahogy ez az épület mindig kimaradt. A mostani felújítás nagyon komoly előrelépés. 80 millió forintos támogatást kaptunk a magyar kormánytól, mely segítségével sikerült az épület tetőszerkezetét teljes körűen megújítani. Talán ez az első mérföldkő, hiszen még legalább kettő mérföldkő lenne. Egyrészt a külső homlokzat felújítása, másrészt az udvar felújítása. Mindez nagyon fontos, hiszen ez az épület a város önkormányzatát, valamint a járási hivatalt is kiszolgálja, így közel 18 ezer ember érintett, a különböző típusú ügyek által – hangsúlyozta köszöntőjében Füstös János Csurgó város polgármestere.

DSC 8552 netin

Ünnepi beszédében Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az önkormányzat és az állam közötti helyzet és feladatrendszer átalakulásával kapcsolatban elmondta: 2010 óta egy átalakulás zajlik, amelyben a közvetlen állami beavatkozást, állami lépéseket igénylő feladatok a járási hivatalokhoz, a kormányhivatalokhoz kerültek, míg az önkormányzat teljes erőbedobással dolgozhat azért, hogy a településeken élők életkörülményei annak tekintetében, amit a város szabályozni tud, minél jobb legyen.

Szászfalvi László beszédében jelentős állomásként jellemezte a Városháza megújulását. - 2009-ben, amikor elkezdtünk gondolkozni azon, hogy tíz év múlva ezer éves lesz Csurgó, azt a célt tűztük ki, hogy igyekszünk a lehető legtöbb forrást megmozgatni annak érdekében, hogy az ezer éves települést méltóképpen tudjuk majd ünnepelni. Azaz minden olyan közösségi teret, minden olyan épületet, infrastruktúrát, amit a város, vagy az önkormányzat, vagy a város a kormány összefogásával együtt, közösen meg tud valósítani, azt próbáljuk megvalósítani. Azt gondolom, hogy az elmúlt esztendők során nagyon sok lépést tettünk ebben a folyamatban, melynek a mai ünnepség is egy nagyon fontos megállóhelye – hangsúlyozta a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője.

Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott beszédében kiemelte: Ez a hivatal megújítás is azt bizonyítja, azt próbálja szimbolizálni, hogy ugyanaz jár a Csurgói járás lakóinak, mint az ország többi pontján élőknek. Így fontos, hogy ugyanolyan körülmények között kapják meg a közszolgáltatásokat, mint mások.

DSC 8597 netin

Az ünnepélyes szalagátvágást követően Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke pohárköszöntővel üdvözölte a megjelenteket.

Az eseményen közreműködött az Overtones Alapfokú Művészeti Iskola.

DSC 8492 netin

SZB

Megjelent: 2564 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. november 30., szerda 08:45

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C