2017. február 27., hétfő 07:26

Jubilált a Csurgói Nemzetközi Borverseny Kiemelt

Huszadik alkalommal rendeztek nemzetközi borversenyt Csurgón. A Csurgói Csokonai Borlovagrend február 25-i versenyére négy ország 21 településéről összesen 135 minta érkezett a 16 tagú zsűri elé. A szakavatott külföldi és magyar borbírók nemzetközi szabvány szerint, 20 pontos rendszerrel bíráltak, értékelve a beérkezett minták színét, tisztaságát, illatát és összbenyomását.

Nehéz év volt a tavalyi, de azért nagyon szép eredmények születtek. A zsűri boldog volt és nagy örömmel végezte a munkáját, hiszen kevés helyen lehet a borfajtáknak ilyen széles palettáját egyszerre kóstolni - árulta el Ilia Csaba főszervező.

Számos termelőhelyről érkeztek minták, így Erdélyből, Szlovákiából, az Istriáról, Gyurgyevácról, Székesfehérvár környékéről, Bolhóról, továbbá a Drávamelléke magyar oldaláról és természetesen a helyi borok is részt vettek a megmérettetésen.

A XX. Csurgói Nemzetközi Borversenyen végül fehérbor kategóriában a legmagasabb pontszámmal arany helyezést ért el Zlatko Sonenšajn Đurđevac termelőhelyről érkezett, 2015-ös évjáratú Traminac Ledena Berba-ja. Vörösbor kategóriában a legmagasabb pontszámmal arany helyezést ért el Vina Laguna Istria termelőhelyről érkezett, 2013-as évjáratú Festigia Merlot-ja. Rosé kategóriában egy arany helyezés született, melyet Horváth Vilmos Iharos termelőhelyről érkezett, 2016-os évjáratú Cabernet Kékfrankos rosé-ja kapott.

A versenyen a magyar borok is szépen teljesítettek. Fehérbor kategóriában a legmagasabb pontszámmal arany helyezést ért el Ureczky Attila Csurgó termelőhelyről érkezett 2016-os évjáratú Királyleánykája. Vörösbor kategóriában a legmagasabb pontszámmal ezüst helyezést ért el Ureczky Attila Csurgó termelőhelyről érkezett, 2016-os évjáratú Cabernet Sauvignon-ja. Rosé kategóriában a magyar aranyon túl, Hudák Tibor Bolhó termelőhelyről érkezett, 2016-os évjáratú Merlot rosé-ja kapta a legmagasabb pontszámú ezüst helyezést.

- Az elmúlt húsz év nagyon sok szép és kellemes dologgal telt el, melyben mindig a szőlészet, borászat állt a központba. Ennek alapján az itt élő embereket próbáltuk segíteni, hogy milyen fajta szőlőt telepítsenek, próbáltuk megismertetni velük a legújabb szőlő- és bortechnológiák használatát. Ennek érdekében kiállításokra, vásárokra jártunk el. Voltunk és vittünk embereket képzésekre, tanfolyamokra. Pályázati támogatásból is sikerült projekteket megvalósítani, így például a város múzeumában állandó szőlészeti és borászati kiállítást alakítottunk ki. A szőlőhegyben a szabadidőpincét újítottuk fel. Nemrég pedig egy emlékhelyet, egy keresztet állítottunk a szőlőhegybe. A villamosítás terveit is elkészíttettük. Ezen túlmenően, ami nagyon fontos, hogy az elmúlt húsz év borversenyei mind-mind arra sarkalták azokat az embereket, akik egy kicsit figyeltek ránk, hogy évről évre jobb és jobb bort készítsenek és ez itt most nagyon jól megmutatkozott - összegezte Ilia Csaba.

SZB

Megjelent: 3518 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. február 27., hétfő 09:37

Események

H aug. 04 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
K aug. 05 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Sze aug. 06 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Cs aug. 07 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
P aug. 08 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Szo aug. 09 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
V aug. 10 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
H szept. 01 @12:00AM
Magyar Diáksport napja
H szept. 01 @12:00AM
Népmese világnapja
H szept. 01 @12:00AM
Szemétszedési akció

Eseménynaptár

Előző hónap Augusztus 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2 3
week 32 4 5 6 7 8 9 10
week 33 11 12 13 14 15 16 17
week 34 18 19 20 21 22 23 24
week 35 25 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Szeptember 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6 7
week 37 8 9 10 11 12 13 14
week 38 15 16 17 18 19 20 21
week 39 22 23 24 25 26 27 28
week 40 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C