2017. február 20., hétfő 12:12

Búcsú May Győzőné Thőrész Vilmától Kiemelt

Január 9-én hosszas betegség után elhunyt May Győzőné Thőrész Vilma. Ezentúl már sohasem állhat össze, a SZISAQUA. Felkérésre négyen jöttek Csurgóra 33 évvel ezelőtt, a May és a Horváth házaspár, hogy zeneiskolát alapítsanak. Önálló zeneiskola lett Csurgón, amely a város messze földön híres diákja, Réti József nevét vette fel. Mivel a színház világából jöttek, itteni közszerepléseiket végigkísérte a szimfónikus-szalonzenei quartett.

Thőrész Vilma a fuvola tanszakot vezette. Mozgékony, közéleti ember volt. Házat vásároltak Csurgón. Noha 1992-ben Iharosberénybe költöztek, munkájuk ide kötötte őket. A rendezvényeken, az utcán, a nap bármely szakában találkozhattunk velük. Ha nem is voltunk közvetlen munkakapcsolatban, ismertük, tiszteltük egymást. Nem mindenkihez mer az ember váratlan kéréssel fordulni, Vilmához lehetett, Tevékeny, mozgalmas, figyelmes ember volt. 33 évet, egy emberöltőnyi időt töltött köztünk. Betegsége alatt is dolgozott.

1947-ben született Miskolcon. A művészettel ötéves korában mint balett-táncos növendék került kapcsolatba, amikor a Miskolci Nemzeti Színház Balettiskolájába nyert felvételt. 1956-ban apját Sztálinvárosba helyezték a Vaskohászati Kemenceépítő Vállalathoz. 3. osztályos korától itt folytatta a tánctanulmányokat. Zeneiskolai tanulmányait 1961-ben kezdte el trombitán, majd hamarosan áttért a fuvolára. A következő félévben bekerült a Dunaújvárosi Szimfónikus Zenekarba és a helyi fúvószenekarba is. 1966-ban érettségizett, és még ebben az évben a Pécsi Zeneművészeti Szakiskola hallgatója lett. Azonnal bekerült a Pécsi Nemzeti Színházhoz és a Filharmóniához. A zenekari munka mellett a szigetvári zeneiskolában tanított. 1967-től a KISZÖV zenekar első fuvolása lett. 1968-tól 1972-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémia Pécsi Kihelyezett Tagozatának fuvola tanszékére járt. 1967-ben férjhez ment, 1970-ben lánya született. 1972-ben elvált, és a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött mint I. fuvolás. 1975-ben mellékfoglalkozást vállalt a Nagyatádi Állami Zeneiskolában, ahol a fuvola tanszak megszervezésével és megalapításával bízták meg. Számos versenyen vett részt tanszakával és sok jeles helyezést értek el. 1983-ban elhagyta a kaposvári Csiky Gergely Színházat, és a Nagyatádi Állami Zeneiskola fuvola tanszakát vezette főállásban, mellette a Csurgói Kihelyezett Tagozat fuvola tanszakát irányította. Időközben 1979-ben újra férjhez ment. 1985-től a Csurgói Zeneiskola alapító tagjaként részt vett a zeneiskola, majd a Réti József Zeneiskola programjában, minden képességével ezt a közösséget szolgálta. Növendékei magasabb iskolába is felvételt nyertek. A Csurgói Zeneiskola színeit országos fuvolaversenyen képviselte, és Balassagyarmaton egy nemzetközi fuvola- duó versenyen kiemelkedő eredménnyel vettek részt. A SISAQUA kvartettben fuvolával, piccolóval szerepelt.

H. J.

Megjelent: 1893 alkalommal

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C