2018. március 12., hétfő 12:23

Közlemény - Nem a konyha volt a megbetegedések forrása Kiemelt

2018. február 19-én és 20-án hányással és hasmenéssel járó megbetegedések történtek Csurgó városában. Felmerült az ételfertőzés lehetősége, ezért a Csurgói Városgazdálkodási Kft. azonnali ellenőrzést rendelt el a Csurgói Városi Konyhán. A vizsgálati protokoll részeként – minden további kétséget kizárandó – az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály vezetője ételmintákat küldött Budapestre, központi vizsgálatra. A laboratóriumi vizsgálatok eredménye megérkezett.

A laboratórium a vizsgálati jegyzőkönyvben a beküldött élelmiszerek megfelelőségét igazolta vissza. A laboratórium a következő megállapítást tette: „A konyhatechnológia és a konyha higiéniai állapota, valamint a laboratóriumi vizsgálatok alapján a megbetegedés élelmiszer eredete kizárható.”

A fentiek alapján a hivatalos szervek is megállapították, hogy nem a Csurgói Városi Konyha, illetve nem az ott elkészített étel volt a felelős a tömeges megbetegedésekért.

 

Kapcsolódó bejegyzés:

Közlemény - A vizsgálatokat követően is tovább működhet a városi konyha

Megjelent: 5167 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. március 12., hétfő 12:34

Események

Szo ápr. 18 @ 6:30PM -
KÁRPÁTIA koncert
V ápr. 19 @11:00AM -
Koncertmise
Szo ápr. 25 @ 7:00PM - 09:00PM
Mézes Hetek

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3
week 19 4 5 6 7 8 9 10
week 20 11 12 13 14 15 16 17
week 21 18 19 20 21 22 23 24
week 22 25 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Június 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 23 1 2 3 4 5 6 7
week 24 8 9 10 11 12 13 14
week 25 15 16 17 18 19 20 21
week 26 22 23 24 25 26 27 28
week 27 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C