2018. december 27., csütörtök 15:32

Horvát borpüspökök szentelték fel a csurgói borokat a János napi boráldáson Kiemelt

Ilia Csaba borkeresztapa (balról) a borpüspökök és a tolmács társaságában

A János-napi borszentelés szokása még ma is sok hazai és szomszédos ország bortermelő vidékén élő hagyomány. Ezen a napon a szőlősgazdák egy kis üveg bort visznek a templomba, a főoltár jobb oldalán álló asztalkára teszik, majd a megszentelt borból megkínálják egymást, a maradékból pedig a pincében minden hordóba öntenek egy keveset, hogy ne romoljon meg a hegy leve.

Az elmúlt évek hagyományai szerint december 27-én, Csurgón is János napi borszentelésre, boráldásra került sor a Szentlélek templomban. A rendezvény a Szent László Lovagrend, a Csurgói Csokonai Borlovagrend és a lelkészek bevonulásával vette kezdetét.

A szentmise keretében Göndics János plébános Smidéliusz Zoltán, nyugalmazott evangélikus esperest kérte fel az ünnepi ige elmondására. Ezt követően a lelkészek hálát és köszönetet mondva megáldották a borokat.

Majd a szentmise utána boros gazdák horvát vendégeikkel együtt átvonultak a közeli Csokonai pincébe, ahol a Csurgói Csokonai Borlovagrend szervezésében nem mindennapi, tréfás horvát szokás bemutatására került sor.

A horvátországi bor püspökök, úgymint Branko Sobota, Nagy Mester, Martinski (Szent Márton) püspök, valamint Zeljko Horvat és Branko Patacko Martinski püspökök egy horvát néphagyomány szokásai szerint megáldották és felszentelték a borokat.

A tréfás keresztelés menetében keresztapának, ahogy ők mondják, komának fogadták Ilia Csaba borlovagot, megígértetve vele, hogy vigyázza, és jó gazda módjára gondozza és kínálja a borokat.

Eztán némi harapnivaló, és egy kellemes beszélgetés mellett a boros gazdák jó szívvel kínálgatták kóstolásra illatos és zamatos boraikat egymás örömére és egészségére.

Vargáné Hegedűs Magdolna

Megjelent: 2322 alkalommal

Események

H szept. 21 @ 5:00PM -
Közmeghallgatás
K szept. 29 @10:00AM - 04:00PM
Egészségügyi szűrés
K okt. 06 @ 8:00AM -
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Szo okt. 10 @ 1:00PM - 06:00PM
Múzeumi elvonulás
Sze okt. 14 @ 5:00PM -
Író-olvasó találkozó
Szo okt. 17 @ 8:00AM -
Hegykapu fesztivál

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4
week 41 5 6 7 8 9 10 11
week 42 12 13 14 15 16 17 18
week 43 19 20 21 22 23 24 25
week 44 26 27 28 29 30 31
Előző hónap November 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1
week 45 2 3 4 5 6 7 8
week 46 9 10 11 12 13 14 15
week 47 16 17 18 19 20 21 22
week 48 23 24 25 26 27 28 29
week 49 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C