2018. december 02., vasárnap 15:52

Egy szál trombitával Alsoktól Párizson át Manchesterig Kiemelt

Gregor István szimpatikus, szerény fiatalember. Visszafogottan beszél zenei pályafutásáról, pedig oly híres helyeken, neves együttesek trombita kíséretében lépett fel egész Európa szerte, melyekre még nagy művészek is büszkék lehetnének.

Az általános iskoláit Csurgó végző fiatalember 2005-ben kezdte el Szombathelyen a zeneművészeti szakközépiskolát. Előtte 1998-ban dobolni kezdett 2 hónapig a csurgói zeneiskolában, majd egy próbán meghallva a trombita hangját, azonnal elköteleződött a fúvós hangszer mellett. 2001-től tagja lett a Fehérvári József Zenei Egyesületnek, ahol hamarosan már első trombitás lett.

A hangszer szeretetéből származó lendület és a tehetséges kitartás folyamatosan hozta a jó eredményeket.

Gregor István 2010 februárjában már szólistaként trombitált a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarban, ahol rendszeresen jó kritikákat kapott.

A tehetséges fiatalembert 5 évnyi kitartó zenei munka után egyenes út vezette a grazi egyetem trombita szakára. Egy projekt keretében 3 hetet játszott a Bécsi Filharmonikusok Zenekarában. Lengyelországban és Németországban koncerteztek. Mindemellett trombita játékával közreműködött a Bécsi Filharmonikusok Ifjúsági Zenekarának CD felvételén is.

A kezdeti sikerek után nehéz idők is következtek. Ugyan az első két legjobb trombitás között volt, de az egyetem eltanácsolta. Bár a gyermekét egyedül nevelő Édesanyja kitartóan támogatta, sokféle munkát elvállalt, napi 12 órákat dolgozott.

2015-ben, megtört a jég, elhívták Felső-Ausztriába templomi fellépésekre kvintettbe zenélni. Aztán egyre szaporodtak a lehetőségek. Európában közel 50 városban voltak szereplései.

2017 januárjától a világhírű Moszkvai Balett Társulat kísérő zenekarával turnézott. Olyan híres műveket játszott, mint a Diótörő, a Csipkerózsika és a Hattyúk tava. Felléptek a leghíresebb angol helyszíneken, Manchesterben, Dublinban, Dartfordban és Edinboroban.

Franciaországban Lyon, Nizza, Toulouse, Párizs városait a Szentpétervári Balett Társulat zenekarának trombitásaként zenélte végig.

Gregor István, bár szerénysége tiltaná, de ennyi kiváló, rangos szereplés után nevezhetjük úgy is, mint Művész úr, jelenleg visszatért Csurgóra, Alsokba.

Innét indul folyamatos fellépéseire. Miközben alkalmi felkérései vannak Ausztriában, januárba már a Moszkvai Balett Társulat zenekarával újabb angliai turnéra indul. Szervezés alatt vannak egy kínai fellépéssorozat előkészületei is.

Az ausztriai manufaktúrában kézzel készített nagy értékű, egy szál trombitája mellett Gregor Istvánt szorgalma, kitartása és tehetsége kísérte és vezeti végig Alsokból a világ különböző nagyvárosaiba, hogy trombita játékával élményt adjon a zeneszerető hallgatóságnak.

VARGÁNÉ HEGEDŰS MAGDOLNA

Megjelent: 4011 alkalommal

Események

Cs ápr. 17 @ 2:00PM - 05:00PM
Húsvéti Játszóház
Sze ápr. 30 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Cs máj. 01 @12:00AM
Dalostalálkozó
Cs máj. 01 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
P máj. 02 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 03 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
V máj. 04 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
H máj. 05 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 10 @12:00AM
Történelmi emlékhelyek napja
P máj. 23 @12:00AM
Raksányi Lajos művésztanár emlékkiállítása - Múzeum 50/30

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4
week 19 5 6 7 8 9 10 11
week 20 12 13 14 15 16 17 18
week 21 19 20 21 22 23 24 25
week 22 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Június 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 22 1
week 23 2 3 4 5 6 7 8
week 24 9 10 11 12 13 14 15
week 25 16 17 18 19 20 21 22
week 26 23 24 25 26 27 28 29
week 27 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C