2020. december 23., szerda 19:06

Adománycsomagokkal segítik a rászorulókat Kiemelt

A Csurgói Napsugár Egyesület, a Magyar Vöröskereszt csurgói szervezete és Csurgó Város Önkormányzata az ünnepek idején is közös összefogással próbálják segíteni a rászorulókat. A három szervezet korában már, a koronavírus járvány első szakaszában vállalkozók, magánszemélyek adományaival kiegészítve nagy mennyiségű adománycsomagot tudott kiosztani. Az összegyűlt, elsősorban élelmiszercsomagot tartalmazó adományokkal akkor közel 400 családnak tudtak segítséget nyújtani.

- Az év végéhez közeledve, nagyon sokunk fejében megfordult, hogy hogyan is lehetne az év végén is adományokat adni. Szerettünk volna rendezvényeket tartani. Minden szervezet, intézmények, és az önkormányzat is szeretett volna rendezvényeket tartani, hiszen minden évben nagyon jó érzés volt olyan karácsonyi családi rendezvényekkel zárni az évet, mint amilyen a Mindenki Karácsonya is. Ezeken a rendezvényeken rendszerint nagyon sok örömöt kapunk, és valóban közösségek jönnek össze. Az idei évben ezek azonban sajnos mind-mind elmaradtak – mondta Vassné Huszics Bernadett alpolgármester, intézményvezető.

Az intézményvezető asszony kiemelte: a koronavírus járvány számos jogszabályi változást eredményezett, mely a rendezvények tartásán túl, az adományok gyűjtésére, és szétosztására is kiterjedt. A vírus időközben elérte a segítő szakmákban dolgozókat is, így a korábbi évektől eltérően számos új kihívással kellett szembenézni a szervezőknek.

- Hála Istennek minden nehézség ellenére mégis sikerült a Csurgói Napsugár Egyesület, a Magyar Vöröskereszt csurgói szervezete és Csurgó Város Önkormányzata korábbi kezdeményezését folytatni, így ismét adománycsomagokat fogunk tudni kiosztani. A csomagok osztása folyamatosan zajlik, és várhatóan a két ünnep között minden csomag kiosztása megtörténik. Az idő szűke miatt, a szakemberek kiesése, betegsége miatt ebben az akcióban körülbelül 120-130 családnak fogunk tudni eljuttatni különböző összeállításban adománycsomagot. Lesznek olyan csomagok, melyekbe élelmiszerek, és lesznek olyan csomagok, melyekbe tisztasági szerek kerülnek. Megpróbáljuk a leginkább rászoruló családokat elérni. Tudom, hogy sokkal több csomag kiosztására is szükség lehetne. Ugyanakkor kérem a lakosság türelmét, és megértését.

Vassné Huszics Bernadett elmondta: óriási segítséget jelentene az önkormányzatnak, és a civil szervezeteknek is, ha a lakosság is jelezné, ha a környezetükben, szomszédságukban, ismeretségükben tudnak olyan személyről, aki korábban még semmilyen adományban nem részesült - így a szervezetek nem tudnak róla -, azonban mégis szüksége lehet segítségre.

A szervezők azt kérik, ha ilyen személyekről tudnak, jelezzék az alábbi elérhetőségeken:

0620/ 265-4818
0620/538-7065
Vassné Huszics Bernadett
Napsugár Szociális Intézmény

Megjelent: 2319 alkalommal

Események

K szept. 16 @12:00AM
Múzeumi esték Csurgón
Cs szept. 25 @12:00AM
Akkor és most… Csurgó
Sze okt. 01 @12:00AM
Az aradi vértanúk emléknapja
Sze okt. 01 @12:00AM
Megemlékezés az 56-os forradalom és szabadságharcról
Sze okt. 01 @12:00AM
Zene világnapja
Cs okt. 02 @12:00AM
Múzeumok Őszi Fesztiválja
H okt. 06 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
K okt. 07 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Sze okt. 08 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025
Cs okt. 09 @12:00AM
Országos Könyvtári Napok 2025

Eseménynaptár

Előző hónap Szeptember 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6 7
week 37 8 9 10 11 12 13 14
week 38 15 16 17 18 19 20 21
week 39 22 23 24 25 26 27 28
week 40 29 30
Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C