2021. február 19., péntek 16:32

Befejeződik a sport- és turisztikai komplexum építése Csurgón Kiemelt

Legkésőbb jövő tavaszra befejeződik a sport- és turisztikai komplexum építése Csurgón; a 2014-ben indult fejlesztés harmadik üteme 2,96 milliárd forint kormányzati támogatást kap - közölte Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője online sajtótájékoztatón csütörtökön.

A politikus elmondta, hogy a somogyi város eddig több mint 4 milliárd forintot fordított a beruházásra. A pénzből uszoda épült, megújult a sportcsarnok és annak parkja, megkezdődött az élményfürdő, valamint a szálloda építése. Jelezte, hogy az újabb forrás az utóbbi két létesítmény kivitelezésének befejezésére nyújt lehetőséget.
Szászfalvi László hangsúlyozta: a fejlesztést indokolja a város élénk kulturális és sportélete, a Dráva közelsége, a környék kiemelkedő természeti értékei és a munkahelyteremtés igénye is.

Füstös János, Csurgó polgármestere a sport- és turisztikai komplexum kialakítását a legnagyobb projektnek nevezte a város történetében.
Rámutatott, hogy a helyi NB I-es férfi és NB I/B-s női kézilabdacsapatnak is otthont adó sportcsarnok a felújítást, bővítést követően ezer ember befogadására és nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmassá vált, az uszoda versenymedencével, termálvizes medencékkel és egyebek mellett szaunavilággal várja a látogatókat.
A beruházás harmadik ütemében épülő ingatlanegyüttesben a szálloda négycsillagos, 40 szobás lesz, mellette egy 62 férőhelyes ifjúsági szállásegységet is kialakítanak, az élményfürdőben öt medence és gyógyászati részleg kap helyet - emelte ki.
Úgy vélte, a komplexum "nagy turisztikai attrakció" lesz, amely országos ismertségre is szert tehet a csendet, nyugalmat, a kevésbé nagy tömegeket vonzó rendezvényekre, látványosságokra kíváncsi turisták körében, akik így 4-5 napot is eltölthetnek a térségben.
Füstös János megjegyezte, hogy a fejlesztés hiánypótló, Csurgó korábban - a megfelelő számú és színvonalú szálláshely nélkül - kénytelen volt a környező településeken elszállásolni kulturális- és sportrendezvényekre érkező vendégeit.
A projekt további előnye, hogy 45-50 munkahelyet és bevételeket teremt Csurgón - tette hozzá.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese megjegyezte: Csurgó egészségturisztikai beruházása "új dimenziót nyit" a város és térsége turisztikai életében: bővül a szálláskapacitás, lehetővé válik a hosszabb időtöltés és nőhet a külföldi vendégek száma.
Szólt arról, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány ellenére sem álltak le a turisztikai fejlesztések. A csurgói azon projektek egyike, amelyek az újraindulást követően hozzájárulnak az ágazat versenyképességének fokozásához, a belföldi vendégek "megszólításához", a külföldiek visszatéréséhez, vagyis a gyorsabb regenerálódáshoz.
"Bízzunk benne, hogy néhány hét múlva eljön az újraindulás időszaka, mi rendkívül optimisták vagyunk a nyarat illetően" - fogalmazott. Emlékeztetett rá, hogy tavaly nyáron 11,6 millió vendégéjszakával, minden idők rekordja volt Magyarországon.
Könnyid László hangoztatta, idén hasonló eredményt várnak, "ehhez a kormány részéről minden feltétel adott". Közölte: a SzÉP-kártya a megemelt feltöltési keretösszegek és a kedvező adózási feltételek révén "a belföldi turizmus motorja" lesz.

MTI

Megjelent: 2471 alkalommal Utoljára frissítve: 2021. február 19., péntek 16:57

Események

Cs ápr. 17 @ 2:00PM - 05:00PM
Húsvéti Játszóház
Sze ápr. 30 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Cs máj. 01 @12:00AM
Dalostalálkozó
Cs máj. 01 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
P máj. 02 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 03 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
V máj. 04 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
H máj. 05 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 10 @12:00AM
Történelmi emlékhelyek napja
P máj. 23 @12:00AM
Raksányi Lajos művésztanár emlékkiállítása - Múzeum 50/30

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4
week 19 5 6 7 8 9 10 11
week 20 12 13 14 15 16 17 18
week 21 19 20 21 22 23 24 25
week 22 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Június 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 22 1
week 23 2 3 4 5 6 7 8
week 24 9 10 11 12 13 14 15
week 25 16 17 18 19 20 21 22
week 26 23 24 25 26 27 28 29
week 27 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C