Elemek szűrése dátum szerint: április 2020

maszkok 630

Tisztelt Csurgói Lakosok!

Tájékoztatom önöket, hogy a Csurgó Város Önkormányzata, a Napsugár Szociális Intézmény, valamint a Csurgói Városi Szociális Intézmény közös összefogásával ez idáig 630 mosható, fertőtleníthető szájmaszkot juttattunk el az igénylők postaládáiba.

Városunk nevében a fenti intézményeken túl külön köszönöm a Csokonai Közösségi Ház valamennyi dolgozójának, hogy a szájmaszkok igényfelmérésénél, csomagolásánál és kiszállításánál egyaránt közösségünk szolgálatában állnak, továbbá köszönöm a Kistérségi Ràszorulókért Egyesület önkéntesének és az óvoda dolgozóinak a maszkok varrásában nyújtott segítségüket.

A szájmaszkokat az intézmények a lehetőségeikhez mérten továbbra is folyamatosan készítik.

Szájmaszkok továbbra is igényelhetőek telefonos elérhetőségünkön, melyek a csurgói lakosok számára, ingyenesen kerülnek szétosztásra.

Igénylés és további információ:
Tel.: 06203926967
Hívható: 08.00-16.00 óra között

A maszkok pontos átvételéről az igénylést követően adunk bővebb információt.

Vigyázzunk egymásra!

Füstös János sk.
polgármester

Kategória: Hírek

A Viridis –Pannonia Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy a koronavírus járvány miatt kialakult veszélyhelyzet ideje alatti hulladékszállítás érdekében minden ingatlanhasználó köteles az ingatlanán az edények kihelyezése előtt, illetve azt követően- a lehetőségekhez mérten- eseti fertőtlenítést végezni az edényeken.

Az ingatlanhasználó köteles a hulladékgyűjtő edényt tisztán tartani!

A hatósági karanténnal érintett ingatlanról történő hulladékelszállítás esetén az ingatlanhasználó köteles a hulladékot duplán csomagolni és az edényben úgy elhelyezni, ahogyan ezt az Operatív Törzs elrendelte.

Csomagolás hiányában a Közszolgáltató megtagadhatja a hulladékelszállítását.

A cégcsoportnál lehetőség van ADR minősítéssel ellátott hulladék gyűjtésére alkalmas zsák vásárlására, amelynek díja 355 Ft+ÁFA/ zsák.

A lomtalanítással egy időben meghirdetett elektronikai hulladék átvétele a hulladékudvarban elmarad.

Üdvözlettel:

Tóth Sándor
irodavezető

Kategória: Hírek
2020. április 09., csütörtök 18:04

Fertőtlenítették Csurgó köztereit

fertőtlenítés kreatív

Tisztelt Csurgói Lakosok!

Tájékoztatom önöket, hogy a mai napon (2020. 04. 09.) baktericid, virucid, fungicid hatású fertőtlenítőszer alkalmazásával megtörtént Csurgó Város köztereinek, játszótereinek, parkjainak és köztéri elemeinek a fertőtlenítése. A Csurgói

Városgazdálkodási Kft. bevonásával a következő hetekben a járvány lefolyásának függvényében, többször is megismételjük köztereink fertőtlenítését.

Vigyázzunk egymásra!

Füstös János sk
polgármester

 

 

Kategória: Hírek

Aktuális ügyekről számolt be Füstös János Csurgó Város polgármestere 2020. április 8-i, szerdai sajtótájékoztatóján:

Kedves Csurgóiak, nagy tisztelettel köszöntöm Önöket! Mint azt Önök is bizonyára tudják, március 11-től, veszélyhelyzet kihirdetésre került sor Magyarországon, és így Csurgó településén is. Sokan kérdezték tőlem, hogy ez mit is jelent Csurgó esetében, a képviselő-testületi ülésekre vonatkozóan is. Ezt gyakorlatilag egyszerűen megfogalmazza a Katasztrófa védelemre szóló törvény. A veszélyhelyzet ideje alatt, a képviselő-testületnek a jogköre megszűnik, tehát nem ülésezik. Viszont fontos az, hogy vannak olyan határidős feladatok, akár az ügymenettel, akár pályázattal kapcsolatosan ahol döntéseket kell hozni. Minden döntést a polgármester hoz meg, egy polgármesteri határozat formájában. Ez egy nagy felelősség, és nagy teher is, melyre még az elmúlt időszakban nem volt példa. De mindazon által, természetesen a döntések előtt, minden esetben kikérem a képviselőtársaimnak a véleményét, elektronikus formában, és ez alapján hozom meg a döntéseket. Az elmúlt időszakban, most már közel egy hónapja tart a veszélyhelyzet, és számos esetben halaszthatatlan volt, hogy néhány döntést meg tudjunk hozni. Ezek közül néhányat ismertetnék.

Az egyik legfontosabb, a Sótonyi László Sportcsarnok, Élményfürdő, és Szálloda építéséhez kapcsolódó projekt szerződésének a határidő módosítása. Úgy terveztük, és az volt az elképzelés, hogy ebben az évben befejeződik ez a nagy projektünk. De nemcsak a járvány miatt, hanem különböző financiális nehézségek is adódtak itt az elmúlt hónapokban. Így mindenféle képpen szükségessé vált, hogy ezt a szerződést módosítsuk 2021. Június. 30-ig. Ahogy mondtam, ez a döntés megszületett. A szerződés aláírásra került. Még azonban, mindig vannak kérdőjelek, az anyagi forrást illetően, de abban bízunk, hogy amennyiben, amikor ez a nagy veszélyhelyzeti időszak lezárul, utána meglesz a szükséges pénzügyi fedezet is, és tovább tud folytatódni a munka.

A másik ilyen döntés során két lakásnak az értékesítése indulhatott el. Tulajdonképpen még a veszélyhelyzet előtti időszakban a képviselő-testület elkészíttetett, egy pontosabban kettő értékbecslést, a két lakásra vonatkozóan, ezt kellett a képviselő-testületnek, illetve most a polgármesternek jóváhagyni, és ez a határozat így kiküldésre került a vásárló, potenciális vevők felé. Amennyiben elfogadják ezt a döntést, akkor a szerződés aláírásra kerül. Igazából ezek azok a döntések, amelyeket az elmúlt időszakban meg kellett hozni.

Szeretném tájékoztatni arról is a lakosságot, közösségi oldalakon, és egyéb felületeken is már több hónapja hirdettük, és már tavaly is bejelentettük az 1000 éves évfordulóhoz kapcsolódóan az 1000 fa ültetési programunkat, amely most az utolsó stádiumában érkezett. Az igényléseknek megfelelően megkezdődött a fáknak is a kiszállítása, azok irányába, akik ezt kérték és igényelték. Mindenki, aki igényelte, ingyenesen 4 db fát kap Csurgó Város Önkormányzatától, jelképezve azt, hogy az 1000 éves évforduló, amit tavaly ünnepeltünk meg rendezvény keretein belül, egy olyan fa ültetéssel záródjon, ami egy jövőképet is mutat, itt Csurgón.

Továbbá nem az 1000 éves faültetéshez kapcsolódik, de mégis fa ültetésekre került sor. Annak a 10 gesztenyefának az ültetése is megtörtént az elmúlt héten, ami a tavalyi évben került kivágásra, a szakértők véleménye szerint már nagyon nagymértékű károsodást szenvedtek. Ez a 10 darab gesztenyefa, a sugárúton és a városház közötti sugárúton került elültetésre.

Szeretném tájékoztatni arról is a lakosságot, hogy még a héten meg fog történni a játszótereknek, köztereknek, parkoknak és a padoknak a fertőtlenítése. A Csurgói Városgazdálkodási Kft. vásárolt egy nagyobb mennyiségű fertőtlenítőszert, és az első fertőtlenítés fog megkezdődni az elkövetkezendő napokban. Azt gondolom, hogy ezt még valószínűleg a következő hetekben, a járványnak a lefolyásának a függvényében, folytatni fogjuk.
Amiről szeretném még tájékoztatni a lakosokat, talán ez is egy nagyon fontos adat: Csurgón ez idáig 16 főt helyeztek járványügyi megfigyelés alá az elmúlt hetekben. 3 főnek jelenleg is fennáll a járványügyi megfigyelése, 1 főnek rendelték el fertőzés gyanúja miatt a járványügyi elkülönítését, ő mintavételre ment és a mintavétel eredményére vár. Tehát jelenleg Csurgón igazolt koronavírusos betegről a mai napon nem tudunk.

Az elmúlt héten megkezdődött, ahogy már beszámoltam róla, a szájmaszkoknak a varrása. Elég komoly igény mutatkozik erre az ellátásra, erre a szolgáltatásra. Több mint 600 szájmaszk igénylése érkezett be eddig hozzánk, amiből több mint felét már sikerült is a családokhoz, igénylőkhöz eljuttatni. A maszkoknak a varrása és kiszállítása folyamatos. Itt szeretném még egyszer kiemelni a Napsugár Szociális Intézményt és dolgozóit, a Csurgói Városi Szociális Intézményt és dolgozóit, akik elindították ezt a folyamatot, és a közösségi ház, Sportcsarnok Kft. dolgozóit, valamint az elmúlt napokban a Városi Óvoda dolgozói is bekapcsolódtak, ők is varrtak már, és varrnak folyamatosan szájmaszkokat. Azt gondolom, hogy szükség lesz ezeknek a további varrására. Újabb alapanyag vásárlására került sor a tegnapi nap folyamán, tehát biztosítani tudjuk a további szájmaszkokat is.

Most már látjuk, hogy ez a járvány valószínűsíthetően elhúzódik, tehát nem egy hónapról, vagy nem másfél hónapról beszélünk, hanem lényegesen hosszabb időről, ezért a megfelelő intézkedéseket mindig a megfelelő időben fogjuk megtenni. Elképzelhető, hogy akár fertőtlenítőszerek további vásárlására, akár speciális szájmaszkoknak a vásárlására is szükség lesz, illetve számos olyan intézkedésnek bevezetésére, amiket egyelőre nem látunk. Elképzelések, tervek vannak, erről is majd tájékoztatni fogom a lakosságot.

A rendkívüli helyzetre való tekintettel minden héten szerdán sajtótájékoztatót tartok, a Csurgói Városi TV és az IMCOM BT. részére, ahol elmondom az aktuális teendőket, a polgármesteri határozatokat, illetve a városban történt egyéb olyan folyamatokat, amelyek azt gondolom, hogy mindenféleképpen egyrészt fontosak, hogy a napi működés biztosított legyen az intézményrendszereknél, és az önkormányzat működésénél. A másik oldalon pedig a védekezéssel kapcsolatos feladatok, akár egészségügyi, akár egyéb teendőknek a tájékoztatása, és ez a sajtótájékoztató a közösségi oldalainkon, és a CSTV hírmagazinjában, honlapján fog megjelenni.

Végezetül engedjék meg, hogy ebben a nehéz időszakban mindenkinek kitartást, jó egészséget kívánjak! Vigyázzunk egymásra, és egy kicsit különös és furcsa, de mégis áldott, békés, kellemes ünnepeket szeretnék kívánni a csurgói lakosoknak! Jövő héten folytatjuk!

Kategória: Hírek
2020. április 07., kedd 19:12

Tájékoztatás fák pótlásáról

Tájékoztatás fák pótlásáról

Tisztelt Csurgói Lakosok!


Tájékoztatom önöket, hogy a Széchenyi téren, a tél során állagmegromlás okán kivágott vadgesztenyefák tuskói elmarásra kerültek, helyüket új vadgesztenyefákkal pótoltuk.

Új növényzettel gazdagodott a Semmelweis utca is, ahova gömbkoronájú szivarfák (Catalpa bignonioides 'Nana') kerültek elültetésre.

Felhívom továbbá a tisztelt csurgói lakosok figyelmét, hogy az 1000 fa ültetése Csurgón program keretében ezen a héten még igényelhetik a 4 facsemetéből (1 db meggy-, és cseresznyefa csemete, és 1-1 darab ostorfa és kőris suháng) álló csomagot.

Óvjuk, és rendezzük környezetünket!

Füstös János sk
polgármester

Kategória: Hírek

Tájékoztató megtekintése PDF-ben:

Untitled 2

Tisztelt Csurgói Lakosok!

Tájékoztatom Önöket, hogy városunkban a hétvégi szociális étkeztetés biztosítása továbbra is zavartalanul működik! A rendkívüli járványügyi helyzetre való tekintettel, az ételek egyszer használatos, eldobható műanyag edényekben kerülnek házhoz szállításra.

Amennyiben élni szeretnének ezzel a szolgáltatással, kérem keressék a megadott elérhetőségeken a Csurgói Városi Szociális Intézmény munkatársait, akik gyorsított eljárással további kérelmeket is be tudnak fogadni.

tel.: 82/471-093
mobil: 06-20-923-9960
e-mail: vszi@csurgo.hu

Vigyázzunk egymásra!

Füstös János sk.
polgármester

Kategória: Hírek
2020. április 02., csütörtök 15:33

Elkezdték a szájmaszkok szétosztását

Tájékoztató megtekintése PDF-ben:

maszkok osztása

Tisztelt Csurgói Lakosok!

Tájékoztatom önöket, hogy a mai napon (2020. 04. 02.) az igénylések beérkezésének sorrendjében megkezdtük a Csurgó Város Önkormányzata, a Napsugár Szociális Intézmény, valamint a Csurgói Városi Szociális Intézmény közös összefogásában elkészült mosható, fertőtleníthető szájmaszkok csomagolását és szétosztását.

Városunk nevében a fenti intézményeken túl külön köszönöm a Csokonai Közösségi Ház valamennyi dolgozójának, hogy a szájmaszkok igényfelmérésénél, csomagolásánál és kiszállításánál egyaránt közösségünk szolgálatában állnak.

A szájmaszkokat az intézmények a lehetőségeikhez mérten továbbra is folyamatosan készítik. Szájmaszkok továbbra is igényelhetőek telefonos elérhetőségünkön, melyek a csurgói lakosok számára, ingyenesen kerülnek szétosztásra.

Igénylés és további információ:

Tel.: 06203926967
Hívható: 08.00-16.00 óra között

A maszkok pontos átvételéről az igénylést követően adunk bővebb információt.

Vigyázzunk egymásra!

Füstös János sk.
polgármester

Kategória: Hírek

Hirdetmény megtekintése PDF-ben:

Óvodai jelentkezési lap letöltése:

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján javasoljuk, hogy a szülők az óvodákkal egyeztetve a következőképpen járjanak el.

A kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április 21-ig hivatalból felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor. Ha tehát a szülő olyan óvodába szándékozik beíratni a gyermekét, amely egyébként is a kötelező óvodai felvételt biztosítja a számára, akkor nincs szüksége intézkedésre az óvoda felé. Az óvoda az ilyen gyermekekre számít, és a férőhelyet biztosítja számukra a szülő külön jelzése nélkül is. Ennek ellenére azt javasoljuk, hogy legalább telefonon vagy e-mailben vegyék fel a kapcsolatot az óvodával az ilyen esetekben is, és tájékoztassák a szülői szándékról, hogy a körzetes óvodába kívánják beíratni gyermeküket.

Felhívjuk a szülők figyelmét arra is, hogy amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, akkor az óvodának eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján a beiratkozások időpontjára vonatkozóan az óvoda beosztást készít, amelyről az érintett szülőket tájékoztatja.

A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2020. április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.

Csurgói Óvodai Intézményfenntartó Társulás 5/2015. (II.11.) számú határozata szerint az óvodai és felvételi körzethatárok a következőképpen alakulnak:

Hétszínvirág Óvoda: 8840 Csurgó, Arany J. u. 6.
(Arany János u., Cserti Mihály u., Sarkady K. tér, Vörösmarty tér, Jegyző u., Bem József u., Damjanich köz, Móricz Zsigmond u., Kölcsey u., Gönczi u.)

Mókuskert Óvoda – Városi Óvodák központi intézménye: 8840 Csurgó, Petőfi tér 27.
(Kossuth L. u., Kert u., Noszlopy G. u., Rózsa u., Semmelweis u., Eötvös u., Zrínyi u., Dózsa Gy. u., Jókai u., Virág u., Baksay S. u., Petőfi tér, Soltra A. u., Nyárádi u., József A. u., Széchenyi tér, Városháza köz, Ady Endre u., Bódis Mózes u., Sárgáti u., Kodály Z. u., Réti J. u., Bartók B. u., Sárközi u., Raksányi L. u., Erkel F. u., Basakúti u., Poldini E. u., Csokonai u. 7-ig.)

Mesevár Óvoda: 8840 Csurgó, Táncsics tér 18.
(Csokonai u. 9-től, Rákóczi F. u., Szabó I. u., Béke u., Aranyász u., Dankó u., Szabadság tér, Nagyváthy u., Hunyadi u., Táncsics tér, Dohány u., Török B. u., Dobó I. u., Iharosi u., Alkotmány u., Hársfa u., Híd u. és Társulási megállapodás szerint: Csurgónagymarton, Somogycsicsó községek közigazgatási területére terjed ki.)

Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor ezt a szándékát – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – elektronikus úton, telefonon vagy – különösen indokolt esetben – személyesen jelezze az általa választott óvoda vezetőjének 2020. április 17-ig.

A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május 25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban forduljanak a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási hivatalhoz.

A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

2020. szeptember 1-jétől a 2020/2021. nevelési évben az óvodába az a gyermek is fel vehető, aki a 3. életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Ebben az esetben is célszerű ezt a szándékát – a mellékletben megtalálható dokumentum kitöltésével – elsősorban elektronikus úton, vagy – különösen indokolt esetben – személyesen jelezni az intézményvezető számára 2020. április 06. – 21. között.

A személyesen történő beiratkozásra csak időpont egyeztetés után van lehetőség, csak és kizárólag megfelelő védőeszköz (szájmaszk, védőkesztyű) igénybevétele mellett tudjuk fogadni a szülőket!

Az intézmény elérhetőségei:

személyesen: Csurgói Városi Óvodák Mókuskert Központi Óvoda
(8840 Csurgó, Petőfi tér 27.)
elektronikusan: ovicsurgo@gmail.com
telefonon: +36 82 471-164

Egyéb információ:
A többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a Csurgói Városi Óvodák Tagintézményeibe lehet beíratni.

Csurgó, 2020. március 31.

Kategória: Hírek

Füstös János Csurgó Város polgármestere sajtóközlemény formájában tájékoztat minden érintettet a Magyarország kormánya által 3 hete elrendelt veszélyhelyzet aktuális, csurgói történéseiről!

A felvételt készítette: Csurgó Városi Televízió (CSTV)
Felvétel ideje: 2020.04.01.

Kategória: Hírek

Tájékoztatás megtekintése PDF-ben:

Aktuális étlap megtekintése PDF-ben:

étkeztetés

Tisztelt Csurgóiak!

Tájékoztatom önöket, hogy a rendkívüli járványügyi helyzetre való tekintettel a Csurgói Városgazdálkodási KFT. lehetőséget biztosít 2020.04.06-tól (hétfő) ebéd igénylésére.

Az aktuális étlap megtekinthető Facebook oldalunkon, továbbá a www.csurgo.hu weboldalon.

Megrendeléssel kapcsolatos információk:

Rendelés leadásának határideje:
Heti rendelés: tárgyhetet megelőző hét csütörtök 9:00- ig
Napi rendelés: előző nap 9:00-ig

Rendelés leadásának módja:
Telefonon: 0620/280-4858 – munkanapokon, 6:00-14:00-ig
E-mailben: szakallne.erika@gmail.com címre (név, lakcím, elérhetőség megadásával)

Az ebéd ára: 900 Ft/ fő

Csomagolás módja:
Mikrózható, egyszerhasználatos, visszazárható fedeles dobozokban.
Kérjük, az ételeket hűtőben tárolja, és fogyasztás előtt melegítse fel.

Étel átvétele:
Csurgó, Kossuth u. 3. (Eötvös iskola - konyha, átadó ablakon keresztül)

Átvétel ideje: 11:30- 12:30-ig

Fizetés módja: átutalással (a számlát az első alkalommal kapják meg)

További Információért hívja a: 0620/280-4858-as telefonszámot, munkanapokon: 6:00- 14:00-ig.

Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk!

Társaságunk tervezi a közeljövőben a kiszállítás lehetőségét is (plusz díj ellenében) ez függ az érdeklődők számától. Ilyen igényeiket is kérem, jelezzék a rendelés leadásakor!

Vigyázzunk Egymásra!

Füstös János sk.
polgármester

 

 

Kategória: Hírek

Események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Előző hónap Április 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 14 1 2 3 4 5 6 7
week 15 8 9 10 11 12 13 14
week 16 15 16 17 18 19 20 21
week 17 22 23 24 25 26 27 28
week 18 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C