Elemek szűrése dátum szerint: december 2022

Az év utolsó, és egyúttal legmeghittebb rendezvényével búcsúztatták az idei évet a Napsugár Szociális Intézményben. A december 23-án pénteken megtartott Családi Karácsonyt idén szűk körben tartották, melyre kimondottan az ellátottakat és hozzátartozóikat hívták, hiszen a hely szűkén túl, kifejezett igény mutatkozik arra is, hogy szűkebb, meghitt közösségben is együtt ünnepelhessenek – árulta el Vassné Huszics Bernadett intézményvezető.

- A szokásokhoz híven egy rövid kis köszöntővel, műsorral készültünk, melyet követően a saját kézzel készített ajándékaink átadása következett. Ezen túlmenően pedig egy finom ebéd várta a jelenlévőket. Már a múlt héten is készülődtünk finomságokkal, így már elkészült a mézeskalács is. A héten itt helyben sütöttünk finom mézes krémest és citromos süteményt. A mai nap folyamán pedig már hajnaltól főztük a finom savanyú répalevest. Ez egy visszatérő igény, egy jól bevált leves, amit minden Karácsonykor igényelnek a közösségünk tagjai. A rendezvényünk kötetlen beszélgetéssel zárult, melyet követően elcsendesedünk és ráhangolódunk a karácsonyi ünnepekre, hiszen mindannyiunkra ráfér a pihenés – tette hozzá Vassné Huszics Bernadett.

A Napsugár Szociális Intézmény intézményvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy intézményüket a 2023-as évben is számos új feladat és kihívás várja. - Az engedélyezett ellátotti létszám a kezdetek kezdetén 16 fő volt. 4 évvel ezelőtt kértük a Kormányhivataltól az engedélyezett ellátotti létszám 20 főre emelését. Az idei évben elértük a 20 fős létszámot. Tehát gyakorlatilag telítve van az intézményünk. Érkezett hozzánk 3 új ellátott és bár sajnos nem tud mindenki itt lenni a rendezvényen különböző okból, de azt lehet mondani, hogy ha mind a 20 ellátottunk itt lenne, melyből 5 kerekesszékes van, és mindenki hozná a hozzátartozóját, el sem férnénk. De reménykedünk abban, hogy amikor jó idő lesz, a szabadtéri rendezvényeinken még inkább kiteljesedhet ez a közösségi élmény. Nagyon sok az új teendő. A képességeinkre, készségeinkre minden eddiginél nagyobb szükség van, hiszen éppen a hely szűke miatt minden helyiségünk még inkább többfunkciós lett. És a kollégákra is egyre több feladat, egyre több felelősség hárul. Azt is el lehet mondani, hogy annak ellenére, hogy ilyen szűken vagyunk, és sokan vagyunk, nagyon toleránsak az ellátottjaink, és a kollégák is. Éppen ezért azt gondolom mindenkire ráfér egy kis családias hangulat, hogy otthon tudjunk lenni, és hogy a 2023-as évet teljesen feltöltekezve, gőzerővel tudjuk megkezdeni. Nagyon sok tervünk van a 2023-as évre, nagyon sok teendőt már kitűztünk magunk elé. Már a januári hónapban is tele vagyunk tervekkel. Reméljük, hogy a jó Isten erőt, egészséget ad a közösségünk megtartásához, valamint továbbépítéséhez. Ezúton is Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánunk Csurgó lakosságának, és Boldog Új Esztendőt mindenkinek! – összegezte Vassné Huszics Bernadett.

Kategória: Hírek

FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE

Csurgó Város Önkormányzata (8840 Csurgó Széchenyi tér 2.) ajánlatot kér „Marketing feladatok ellátása” tárgyában.
Az Önkormányzat a nyertes Ajánlattevőtől az alábbi szolgáltatásokat várja el:
Marketing és média feladatok
- Csurgó Város hivatalos honlapjának üzemeltetése
- Csurgó Város hivatalos Facebook oldalának működtetése.
- Csurgó Város hivatalos Instagram oldalának működtetése
- Videó készítés.
- Youtube csatorna működtetése.
- Lakossági fórum szervezése.
- Hírlevél küldése
- Csurgó és Környéke Közéleti és Kulturális lap nyomtatott kiadásának szerkesztése, tartalmának megalkotása
- Elégedettségi mutatók mérése.
- Kiadványok tervezése (fejlesztési tervek, „befektetőknek”, intézmények bemutatása)
- Önkormányzati intézmények rendezvényeinek támogatása
- Önkormányzati intézmények rendezvényeinek támogatása (szervezés, lebonyolítás, médiamegjelenés).
- Csurgói Ipari Park online marketingkommunikációja
- Csokonai Emlékhely és Kulturális Központ online marketingkommunikációja

Az Önkormányzat a feladat tekintetében a nyertes Ajánlattevővel megbízási szerződést kíván kötni.
Szerződéses időtartam: 2023. március 1. – 2024. február 28.
Az ajánlattételi határidő: 2023. január 20. 12.00 óra

A részletes felhívás és annak mellékletei az ajánlattételi határidő lejártáig személyesen megigényelhetők a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalban (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.), ügyfélfogadási időben vagy elektronikus úton a jegyzo@csurgo.hu e-mail címen.

Kategória: Hírek
2022. december 21., szerda 11:52

Közlemény - Delta

Kategória: Hírek
2022. december 21., szerda 11:43

Csurgó Városi Uszoda - Ünnepi nyitvatartás

A Csurgó Városi Uszoda az alábbi ünnepi nyitvatartással várja látogatóit:

Ünnepi nyitvatartás!
December 24-25. ZÁRVA
December 26-29. 14:00-19:00 Nyitva
December 30. 14:00-22:00 Nyitva
December 31. ZÁRVA
Január 1. 14:00-19:00 Nyitva
A két ünnep közötti időszakban ismét megnyitjuk a jakuzzit,továbbá december 30-án előszilveszteri szauna party kerül megrendezésre,a többi napon pedig megfelelő létszám esetén a megszokott időben lesznek megtartva a szauna szeánszok.
Várunk mindenkit szeretettel!

Forrás:https://www.facebook.com/csurgovarosiuszoda

Kategória: Hírek

 Csurgó Város Képviselő-testülete 2022. december 20-án, kedden 15:30 órakor a Városháza tanácskozó termében tartotta képviselő-testületi ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:

Tervezett napirend: 6 igen

Nyílt ülés:

1. Előterjesztés a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról szóló 2/2014. (III.11.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

2. Előterjesztés a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

3. Előterjesztés Csurgó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2023. évi munkatervéről
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

4. Előterjesztés a Csurgó Városi Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

5. Előterjesztés Csurgó Város 2023. évi rendezvénytervéről
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

6. Előterjesztés a felülvizsgált Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatának elfogadásáról
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

7. Előterjesztés marketing feladatok ellátásáról
Előadó: Füstös János polgármester 5 igen - 1 nem

8. Előterjesztés a Csurgói Városgazdálkodási Kft.-vel közétkeztetési feladatok ellátása tárgyában kötött megállapodás módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

9. Előterjesztés a Csurgó Kossuth u. 1. 1. em. 12. (1248 hrsz) számú ingatlan hasznosításáról
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

10. Előterjesztés a Csurgó 2001/3 és 2002/1helyrajzi számú ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

11. Előterjesztés a Csurgó 242 helyrajzi számú ingatlan hasznosításáról
Előadó: Füstös János polgármester 6 igen

A napirendekhez kapcsolódó előterjesztések az alábbi linkre kattintva érhetőek el:

Kategória: Hírek

meghivo page 0001

A napirendek anyaga megtekinthető ügyfélfogadási időben a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.) Önkormányzati Irodájában, valamint az alábbi linkre kattintva érhetőek el:

Kategória: Hírek

Lakossági fórum keretében ismertették december 9-én az EFOP-1.5.3-16-2017-00027 projektazonosító számon nyilvántartott „Szövetség a humán szolgáltatások fejlesztéséért Csurgó térségében” elnevezésű pályázatot. A Sótonyi László Sportcsarnokban megtartott eseményen Füstös János Csurgó Város polgármestere köszöntötte az érdeklődőket, melyet követően a Konzorciumi Tagok számoltak be a projekt eredményeiről.

EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” felhívásra benyújtott, „Szövetség a humán szolgáltatások fejlesztéséért Csurgó térségében” címmel az EFOP-1.5.3-16-2017-00027 projektazonosító számon nyilvántartott támogatási kérelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2017.12.04.-i döntésében támogatásra érdemesnek ítélte. Az elnyert 100%-os és vissza nem térítendő EU-s támogatás összege 249.488.079 Ft. A Támogatási Szerződés hatályba lépett, a projekt megvalósítása 2018.02.01-én megkezdődött és a tervezett befejezése 2022.12.21-e.

A pályázat célja volt a térségben lévő önkormányzatok és intézmények szövetségének létrehozása a humán szolgáltatások fejlesztése érdekében. A projekt konzorciumban valósult meg, melynek vezetője Csurgó Város Önkormányzata, a konzorcium tagjai pedig Berzence, Iharosberény, Somogyudvarhely és Zákány település önkormányzatai, valamint további partnerek a Csurgó Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Csurgó Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó Központ, a Csurgói Napsugár Szociális Intézmény és a Csurgói Városi Szociális Intézmény.

A projekt specifikus célja volt a humán közszolgáltatások terén jelentkező szakemberhiány enyhítését szolgáló ösztönző programok megvalósítása, a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztathatóságra való felkészítésének, munkaerő-piaci eszközökben való részesedésének és munkaerő-piacon való megjelenésének elősegítése. Cél még továbbá a helyi kisközösségek társadalom-szervező szerepének megerősítése, a vidék megtartó képességének erősítése, valamint az ezzel kapcsolatos disszemináció támogatása, a kultúrák közötti párbeszéd erősítése.

A beruházásnak köszönhetően 17 fő jutott főálláshoz, valamint 6 fő kapott szakmai kiegészítő feladatot 2018. évtől. A fejlesztés eredményeképp számos nagyobb közösségi rendezvény is megvalósításra került a településeken, melyek a projekt átfogó céljait voltak hivatottak szolgálni. A közösségfejlesztés keretein belül kisebb építési beruházások is megvalósultak, illetve számos eszköz került beszerzése a tervezett tevékenységek között. Ezen felül az egyénfejlődés jegyében képzések, munkavállalói ösztönző programok, egészségmegőrző események, felzárkóztató és kompetenciafejlesztő foglalkozások is elérhetőek voltak az adott célközönségek számára a projekt teljes időtartama alatt, mely 2022.12.21-én zárul.

A projektről bővebb információt a www.csurgo.hu oldalon olvashatnak.
További információ kérhető:
Név: Füstös János
Telefonszám: 0682/471-388

Kategória: Hírek
1. oldal / 2

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C