Elemek szűrése dátum szerint: április 2023

Kaslik Edit Emlékére Alapítványi Ösztöndíj 2023. - Pályázati adatlap letöltése:

Kaslik Józsefné 2005-ben ösztöndíjat alapított tragikusan elhunyt lánya Kaslik Edit emlékére.

Az ösztöndíj azzal a szándékkal jött létre, hogy támogassa az adott évben érettségizett, és felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, valamely területen tehetséges fiatal célbajutását.

Az alapító szándéka szerint az ösztöndíjat olyan tanuló nyerheti el, aki az eredményes középiskolai tanulmányai mellett, valamely szaktárgy (szaktárgyak) területén tanulmányi versenyt nyert valamely művészeti ágban kiemelkedően tehetséges, vagy valamely sportágban már bizonyította szorgalmát, kitartását és állandó lakóhelye Csurgón van. E szempontok mellett, a tanuló szociális körülményei is szerepet játszanak az ösztöndíj odaítélésekor.

Az ösztöndíj az első diploma megszerzéséig, illetve a mesterképzés idejére jár, amennyiben a hallgató minimum 3-as tanulmányi eredményt elér. Az ösztöndíj havi összege a tanulmányi félév sikeresen teljesítése esetén:
1. 3,0-3,49 tanulmányi átlag esetén 20 000Ft.
2. 3,5-4,49 tanulmányi átlag esetén 30 000Ft.
3. 4,5 tanulmányi átlag felett 40 000Ft.

A pályázatnak tartalmaznia kell
1. A tanuló adatait:
- A tanuló kézzel írt önéletrajzát
- Középiskolai tanulmányi eredményét, az érettségi eredményét
- Tanulmányi verseny (versenyek), művészeti téren elért eredmények és a sport terén elért eredményeket (ha van)
2. A felsőfokú intézmény nevét (kar, szak) – ahol a tanulmányait elkezdi
3. A középiskolai osztályfőnök által írt jellemzés
4. A középiskola igazgatójának indoklását.
5. A család szociális helyzetének igazolását
6. Igazolást arról, hogy állandó lakása Csurgón van

(Pályázati űrlap letölthető a www.csurgo.hu honlapról, vagy kapható a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján.)

A pályázat beadási határideje: 2023. szeptember 1. 12 óra
A pályázatot személyesen vagy postai úton a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. címre kell eljuttatni.

A beérkezett pályázatokból a Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma választja ki a támogatásra érdemes tanulót, akivel, mint adományozó szerződést köt.

Az ösztöndíj átadására az Őszi Fesztivál alkalmával, ünnepélyes keretek között kerül sor.

Eger / Csurgó 2023. április 25.

Szőkéné Komenczi Anikó sk.
Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért
Kuratórium elnök

Kategória: Hírek

2023.04.27. M. nyílt page 0001

2023.04.27. M. nyílt page 0002

A napirendek anyaga megtekinthető ügyfélfogadási időben a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.) Önkormányzati Irodájában, valamint az alábbi linkre kattintva érhetőek el:

Kategória: Hírek
2023. április 18., kedd 07:19

Hirdetmény - Menetrendi felmérés!

Menetrendi felmérés!

Az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint a 2023/2024 évi országos,  regionális és elővárosi menetrend 2023. december 10-én lép hatályba.

Jelenleg a menetrend változtatás előkészítési stádiumában van, melynek zavartalansága érdekében az autóbusz és vonatjáratok közlekedésével kapcsolatos módosító javaslatok, kérések beküldését kérik.

Kérem a lakosságot, hogy amennyiben van javaslata, vagy kérése, ami a jelenlegi menetrend változtatásához kapcsolódik, azt jelezze felénk, hogy továbbíthassuk a közszolgáltató felé.

Az észrevételek beérkezési határideje: 2023. április 26. postai úton vagy elektronikus üzenetben a hivatal@csurgo.hu címre.

Csurgó, 2023.04.17.

Füstös János sk.
polgármester

Kategória: Hírek

Óvodai felvételi kérelem 2023 letöltése:

Hirdetmény a 2023/2024-es nevelési évre történő óvodai beiratkozás rendjéről a Csurgói Városi Óvodákban

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2023. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett.
Ez a kötelezettség azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2020. szeptember 1-je előtt születtek, és még nem járnak óvodába!
A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

A Csurgói Óvodai Intézményfenntartó Társulás a 2011. évi CXC. törvény 83.§ (2) bekezdése értelmében a 2023/2024. nevelési évre óvodai beíratást tart 2023. május 15 – 19. között.

A szülőnek nem szükséges az óvodában személyesen megjelenni elégséges, ha gyermeke adatait elektronikus úton, postai úton, vagy telefonon leadja, beiratkozási szándékát jelzi az alábbiakban leírt elérhetőségek valamelyikén.
A gyermek hivatalos adatait igazoló dokumentumokat elégséges az óvoda megkezdésének napján bemutatni. (TAJ kártya, lakcímkártya, születési anyakönyvi kivonat).

A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2023. május 19-e után, 15 napon belül dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt.

Csurgói Óvodai Intézményfenntartó Társulás 5/2015. (II.11.) számú határozata szerint az óvodai és felvételi körzethatárok a következőképpen alakulnak:

- Hétszínvirág Óvoda: 8840 Csurgó, Arany J. u. 6.
(Arany János u., Cserti Mihály u., Sarkady K. tér, Vörösmarty tér, Jegyző u., Bem József u., Damjanich köz, Móricz Zsigmond u., Kölcsey u., Gönczi u.)

- Mókuskert Óvoda – Városi Óvodák központi intézménye: 8840 Csurgó, Petőfi tér 27.
(Kossuth L. u., Kert u., Noszlopy G. u., Rózsa u., Semmelweis u., Eötvös u., Zrínyi u., Dózsa Gy. u., Jókai u., Virág u., Baksay S. u., Petőfi tér, Soltra A. u., Nyárády u., József A. u., Széchenyi tér, Városháza köz, Ady Endre u., Bódis Mózes u., Sárgáti u., Kodály Z. u., Réti J. u., Bartók B. u., Sárközi u., Raksányi L. u., Erkel F. u., Basakúti u., Poldini E. u., Csokonai u. 7-ig.)

- Mesevár Óvoda: 8840 Csurgó, Táncsics tér 9.
(Csokonai u. 9-től, Rákóczi F. u., Szabó I. u., Béke u., Aranyász u., Dankó u., Szabadság tér, Nagyváthy u., Hunyadi u., Táncsics tér, Dohány u., Török B. u., Dobó I. u., Iharosi u., Alkotmány u., Hársfa u., Híd u. és Társulási megállapodás szerint: Csurgónagymarton, Somogycsicsó községek
közigazgatási területére terjed ki.)

A szülő - tárgyév április 15. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a továbbiakban: felmentést engedélyező szerv)
felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, csak az óvodavezető vagy a védőnő rendelhető ki.

A hatályos jogszabályok értelmében, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás
bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

2023. szeptember 1-jétől a 2023/2024-es nevelési évben az óvodába az a gyermek is felvehető, aki a 3. életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
Ebben az esetben is célszerű ezt a szándékát – a mellékletben megtalálható dokumentum kitöltésével – elektronikus úton, vagy személyesen jelezni az intézményvezető számára 2023. május 15 – 19. között.

Az intézmény elérhetőségei:
- személyesen: Csurgói Városi Óvodák Mókuskert Központi Óvoda (8840 Csurgó, Petőfi tér 27.)
- elektronikusan: ovicsurgo@gmail.com
- telefonon: +36 82 471-164

Egyéb információ:

A többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a Csurgói Városi Óvodák Tagintézményeibe lehet beíratni.

Csurgó, 2023. március 31.

Kategória: Hírek

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C