Elemek szűrése dátum szerint: máj. 2024

Kaslik Edit Emlékére Alapítványi Ösztöndíj 2024. - Pályázati adatlap letöltése:

Kaslik Józsefné 2005-ben ösztöndíjat alapított tragikusan elhunyt lánya Kaslik Edit emlékére.

Az ösztöndíj azzal a szándékkal jött létre, hogy támogassa az adott évben érettségizett, és  felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, valamely területen tehetséges fiatal célbajutását.

Az alapító szándéka szerint az ösztöndíjat olyan tanuló nyerheti el, aki az eredményes középiskolai tanulmányai mellett, valamely szaktárgy (szaktárgyak) területén tanulmányi versenyt nyert valamely művészeti ágban kiemelkedően tehetséges, vagy valamely sportágban már
bizonyította szorgalmát, kitartását és állandó lakóhelye Csurgón van, vagy valamely Csurgói középiskolában érettségizett. E szempontok mellett, a tanuló szociális körülményei is szerepet játszanak az ösztöndíj odaítélésekor.

Az ösztöndíj az első diploma megszerzéséig, illetve a mesterképzés idejére jár, amennyiben a hallgató minimum 3-as tanulmányi eredményt elér. Az ösztöndíj havi összege a tanulmányi félév sikeresen teljesítése esetén:
1. 3,0-3,49 tanulmányi átlag esetén 20 000Ft.
2. 3,5-4,49 tanulmányi átlag esetén 30 000Ft.
3. 4,5 tanulmányi átlag felett 40 000Ft.

A pályázatnak tartalmaznia kell
1. A tanuló adatait:
- A tanuló kézzel írt önéletrajzát
- Középiskolai tanulmányi eredményét, az érettségi eredményét
- Tanulmányi verseny (versenyek), művészeti téren elért eredmények és a sport terén elért eredményeket (ha van)
2. A felsőfokú intézmény nevét (kar, szak) – ahol a tanulmányait elkezdi
3. A középiskolai osztályfőnök által írt jellemzés
4. A középiskola igazgatójának indoklását.
5. A család szociális helyzetének igazolását
6. Igazolást arról, hogy állandó lakása Csurgón van (amennyiben nem Csurgói
középiskolában tanul)

(Pályázati űrlap letölthető a www.csurgo.hu honlapról, vagy kapható a Csurgói Közös  Önkormányzati Hivatal portáján.)

A pályázat beadási határideje: 2024. szeptember 1. 12 óra
A pályázatot személyesen vagy postai úton a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. címre kell eljuttatni.

A beérkezett pályázatokból a Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma választja ki a támogatásra érdemes tanulót, akivel, mint adományozó szerződést köt.

Az ösztöndíj átadására az Őszi Fesztivál alkalmával, ünnepélyes keretek között kerül sor.

Eger / Csurgó 2024. április 26.

Szőkéné Komenczi Anikó sk.
Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért

Kuratórium elnök

Kategória: Hírek
2. oldal / 2

Események

Cs szept. 26 @ 5:00PM - 06:00PM
35 éves város Csurgó
Cs okt. 03 @ 2:30PM - 04:00PM
Idősek Napja
V okt. 06 @ 5:00PM - 06:00PM
Aradi Vértanúk Napja
Sze okt. 23 @ 5:00PM - 06:00PM
Október 23 - A szabadság napja

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5 6
week 41 7 8 9 10 11 12 13
week 42 14 15 16 17 18 19 20
week 43 21 22 23 24 25 26 27
week 44 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C