A Szentlélek templomban megtartott ünnepi szentmise keretén belül emlékezett meg Csurgó a magyar történelem jeles napjáról, az államalapításról.

Bálint Gábor katolikus plébános a Hegyi beszéd befejező gondolataiból merítve, az építkezésről beszélt. - Az ember egész élete egy építkezés. Egész életünket végigkíséri az építkezés, de kire építkezünk? Életünket számos dologra alapozhatjuk. I. Szent István is épített. Házat és hazát. Szikla alapra. Biztosra, Jézusra. Felismerte, hogy a keresztény hit megtudja tartani őt, a családját, a hazáját és nemzetét.

Az ünnepi szertartáson megszentelésre kerültek a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyerek, melyek minden évben a munka nehézségét szimbolizálják, melyek azonban évről - évre feledtetik a verítéket, a fáradozást.

A kenyérszentelést Füstös János Csurgó város polgármesterének ünnepi beszéde követte, aki megemlékezésében I. István király és Csurgó város kapcsolatát is hangúlyozta. - Legyünk büszkék magyarként
első királyunkra és csurgóiként még büszkébbek arra, hogy városunk első okleveles említése I. (Szent) István királyunk uralkodásának közepén történt. Az ünnepség I. Szent István szobrának megkoszorúzásával
zárult.

Szabó Balázs

Kategória: Hírek

Események

H aug. 04 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
K aug. 05 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Sze aug. 06 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Cs aug. 07 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
P aug. 08 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
Szo aug. 09 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
V aug. 10 @ 9:00AM - 05:00PM
Búvártábor
H szept. 01 @12:00AM
Magyar Diáksport napja
H szept. 01 @12:00AM
Népmese világnapja
H szept. 01 @12:00AM
Szemétszedési akció

Eseménynaptár

Előző hónap Augusztus 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2 3
week 32 4 5 6 7 8 9 10
week 33 11 12 13 14 15 16 17
week 34 18 19 20 21 22 23 24
week 35 25 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Szeptember 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6 7
week 37 8 9 10 11 12 13 14
week 38 15 16 17 18 19 20 21
week 39 22 23 24 25 26 27 28
week 40 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C