2017. szeptember 11., hétfő 18:57

Új turisztikai és információs táblák Csurgón

Új turisztikai és információs táblákat helyeztek el Csurgón. Hat teljesen új, valamint egy felújított információs tábla fogja ezentúl segíteni a csurgóiak, valamint a Csurgóra látogató vendégeink tájékozódását a városban. 

A Zárható, üveges felület egyik oldalán Csurgó térképe megjelölve a szemlélődő helyét, segíti elkalauzolni a településünkre látogatókat. A tábláknak ugyanakkor fontos szerepe a lakosság tájékoztatása is, így kérjük használják ezt a felületet is az aktualitások megismerésére.

Az új hirdetőtáblák az alábbi helyeken találhatóak meg:

1. Kolping Nagyváthy Középiskola autóbuszmegállója
2. Történelmi Park bejárata
3. Csokonai utca – Basakuti utca kereszteződése
4. Széchenyi tér – Csokonai Közösségi Ház előtt
5. Egészségügyi Centrum bejárata előtt
6. Alsok autóbuszmegálló mellett
7. Autóbusz pályaudvar melletti (felújításra kerül)

Kérjük, hogy ne ragasszanak semmit rá kívülről, mert leszedésre kerül. Aki szeretne hirdetéseket elhelyezni, természetesen erre is lesz lehetőség. Az üzleti célú hirdetések térítés ellenében helyezhetők ki, egyéb közérdekű hirdetések térítésmentesen elhelyezhetők.

Kategória: Hírek

Események

Cs dec. 04 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
P dec. 05 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Szo dec. 06 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 07 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
H dec. 08 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi karácsonyi foglalkozás
Sze dec. 10 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Cs dec. 11 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
P dec. 12 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok

Eseménynaptár

Előző hónap December 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6 7
week 50 8 9 10 11 12 13 14
week 51 15 16 17 18 19 20 21
week 52 22 23 24 25 26 27 28
week 1 29 30 31
Előző hónap Január 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 1 1 2 3 4
week 2 5 6 7 8 9 10 11
week 3 12 13 14 15 16 17 18
week 4 19 20 21 22 23 24 25
week 5 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C