2017. január 19., csütörtök 15:28

Hatvanan ültek asztalhoz a csurgói ultiversenyen

A rossz időjárás sem szegte kedvét annak a hatvan résztvevőnek, akik idén is versenybe szálltak, hogy bebizonyítsák, ultiban ők a legjobbak. A Csurgói Hegyigazdák Egyesülete január 14-én, immár 17-ik alkalommal tartott hagyományos ultiversenyt. Az eseményt Füstös János polgármester, valamint Grujber János főszervező nyitotta meg. Köszöntőjükben kiemelték: a népszerű kártyajáték Csurgón jövőre már nagykorú lesz. A verseny méltán közkedvelt, hiszen a versengést, hagyományőrzést, továbbá a találkozást is magában foglalja. Mindezt nem csak a résztvevők száma, de a megmérettetésen képviselt települések is jól tükrözik. A hazaiakon kívül Szigetvár, Nagykanizsa, Kaposvár, Barcs, Nagyatád, Somogyudvarhely, Berzence, valamint Pogányszentpéter képviseletében is érkeztek játékosok.

Az első helyért járó kupát végül Polgár István csurgói játékos kapta, aki egyúttal a legjobb csurgói játékosnak járó kupát is átvehette. Második lett Kovács Gábor pogányszentpéteri, harmadik pedig Sajni László nagykanizsai játékos.

A versenysorozat következő fordulója január 21-én 9 órai kezdettel, Csokonyavisontán folytatódik.

SZB

Kategória: Hírek

Események

Cs dec. 04 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
P dec. 05 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Szo dec. 06 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 07 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
H dec. 08 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi karácsonyi foglalkozás
Sze dec. 10 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Cs dec. 11 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
P dec. 12 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok

Eseménynaptár

Előző hónap December 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6 7
week 50 8 9 10 11 12 13 14
week 51 15 16 17 18 19 20 21
week 52 22 23 24 25 26 27 28
week 1 29 30 31
Előző hónap Január 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 1 1 2 3 4
week 2 5 6 7 8 9 10 11
week 3 12 13 14 15 16 17 18
week 4 19 20 21 22 23 24 25
week 5 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C