Az egymást követő második - összesítésben a negyedik - szezonját játszotta a másodosztályban - NBI/B - a Csurgói Női Kézilabda Club. A klub stabil jogi és anyagi helyzet mellett biztosít lehetőséget játékosainak, edzőinek továbbá nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásnevelésre is. A CSNKC mára egy egységes,…
Pedagógusnap alkalmából köszöntötték 2018. június 7-én azokat az óvónőket, tanító- és tanárnőket, valamint tanár urakat, akik az óvodákban, iskolákban azon fáradoznak, hogy a gyerekek, tanulók mindennapi munkáját segítsék, tudásukat teljesebbé tegyék, neveljék őket. Az eseményen Füstös János Csurgó Város polgármestere köszönetét fejezte ki a megjelentek…
"Ahogy azt már korábban jeleztük a látogatóknak, Csurgó Város Helytörténeti Gyűjtemény egy hosszú ideje aktuális felújításba kezdett. Az állandó kiállítások lebontása, a műtárgyak csomagolása, elhelyezése a raktárakban már hónapok óta tartott. A mai nap során végre megérkezett a festő, akinek köszönhetően újjávarázsoljuk az emeletet. :)…
2018. június 04., hétfő 09:30

Trianonra emlékezett Csurgó június 3-án

2018. június 3-án Trianonra emlékezett Csurgó. Az ünnepélyes zászlófelvonást követően Füstös János Csurgó Város polgármestere mondott megemlékező beszédet. Az ünnepi műsorban Németh Istvánné a Csokonai Irodalmi Kör tagja, Tratnyek Sára, Decsi Richárd, Decsi Csaba valamint az Overtones Alapfokú Művészeti Iskola működtek közre. A megemlékezés koszorúzással…
Éves nagyszabású rendezvényét tartotta június 1-én pénteken a helyi paktum Csurgón a Csokonai Közösségi Házban. Az esemény igen komplexre sikerült, mert foglalkoztatási fórum, irányító csoport ülés és a Somogy Megyei Paktum közreműködésével egy Karriernap is megvalósult ez alkalomból. A megnyitó alkalmából a Somogy Megyei Foglalkoztatási…
2018. június 02., szombat 11:22

Karriernap Csurgón

A TOP-5.1.2-15-SO1-2016-00003 „Csurgó Járási Foglalkoztatási Együttműködési Program” elnevezésű projekt keretében került megrendezésre 2018. június 1-jén a Karriernap Csurgón. A rendezvény kiemelt célja volt, hogy az aktuális munkaerő-piaci helyzetkép bemutatásával az álláskeresők és a térség munkaerő-piaci lehetőségei iránt érdeklődő látogatók számára információkkal, álláshelyek közvetítésével járuljon hozzá…

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C