Eredményesen járult hozzá a Cangzhou és Csurgó közötti kapcsolatok elmélyítéséhez, valamint új gazdasági és oktatási együttműködési lehetőségek feltárásához a június 6-i rendezvény. A résztvevők kifejezték szándékukat a kapcsolattartás fenntartására és a jövőbeni együttműködési lehetőségek további vizsgálatára.
A fórum célja a Cangzhou (Hebei tartomány, Kína) és Csurgó közötti gazdasági, oktatási és kulturális kapcsolatok erősítése, valamint az együttműködési lehetőségek feltérképezése volt. A rendezvény lehetőséget biztosított a résztvevő vállalkozások és intézmények számára tevékenységük bemutatására, valamint a jövőbeni partnerségi lehetőségek megvitatására.
A rendezvényt Ilia Csaba, Csurgó város polgármestere nyitotta meg, aki köszöntötte a kínai delegáció tagjait, valamint a megjelent vállalkozások és oktatási intézmények képviselőit. Beszédében hangsúlyozta a nemzetközi kapcsolatok, a gazdasági együttműködések és az oktatási partnerségek jelentőségét a város fejlődése szempontjából.
Ezt követően Wang Shaojie alpolgármester, a kínai delegáció vezetője mutatta be Cangzhou város gazdasági, ipari és oktatási adottságait, valamint ismertette azokat a területeket, ahol a jövőben együttműködési lehetőségeket látnak magyar partnerekkel.
A program részeként a részt vevő gazdasági szereplők és oktatási intézmények egyaránt bemutatkozó előadásokat tartottak. A vállalkozások ismertették tevékenységi körüket, főbb termékeiket és szolgáltatásaikat, fejlesztési elképzeléseiket, valamint a nemzetközi együttműködésekben rejlő lehetőségeket. Az oktatási intézmények bemutatták képzési struktúrájukat, szakmai programjaikat, nemzetközi kapcsolataikat, valamint azokat a területeket, amelyek alapot teremthetnek jövőbeni oktatási és szakmai együttműködések kialakításához.
A bemutatkozásokat követően a résztvevők kötetlen szakmai egyeztetést folytattak, amely során lehetőség nyílt a kapcsolatépítésre, a tapasztalatcserére és a lehetséges együttműködési területek azonosítására.
A fórum főbb megállapításai:
- A résztvevők kölcsönös érdeklődést mutattak a gazdasági és oktatási együttműködések iránt.
- A vállalkozások részéről nyitottság mutatkozott a kínai üzleti kapcsolatok fejlesztésére és új piaci lehetőségek feltárására.
- Az oktatási intézmények fontosnak tartják a nemzetközi együttműködések bővítését, különösen a szakmai tapasztalatcsere és a tanulói mobilitás területén.
- A felek egyetértettek abban, hogy a jövőben további szakmai egyeztetések és kölcsönös látogatások segíthetik az együttműködések konkrét tartalommal való megtöltését.
- Mindkét fél hangsúlyozta a hosszú távú partnerségek kialakításának fontosságát.
- Az együttműködés megerősítése érdekében a felek kétoldalú szándéknyilatkozatot írtak alá Cangzhou és Csurgó városok között, amely a jövőbeni gazdasági, oktatási és kulturális kapcsolatok elmélyítésének alapját képezi.
- A kínai delegáció vezetője tájékoztatta a résztvevőket, hogy a következő tanácskozás Cangzhou városában kerül megrendezésre a 2026. október 22–23. között tartandó Kína–Közép- és Kelet-európai Országok Együttműködési Fórum keretében, amelyre minden jelenlévő résztvevőt meghívott.
