2017. szeptember 13., szerda 12:46

Csurgóra érkezett a Magyarországot körülölelő Jerikó zarándoklat Kiemelt

Magyarországot körülölelő zarándoklat indult 2017. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Esztergomból keleti illetve nyugati irányba is.

A vállalkozó szelleműek naponta átlagosan 25 kilométert megtéve haladnak településtől településig zászlóátadással, és szüntelen imádkozással, védő korlátot húzva ezzel az országhatár mentén. A szervező, Kissné Rózsa Mária elmondása szerint a hosszú úton számtalan csodával, és megannyi újonnan csatlakozó társsal találkoztak a résztvevők, barátságra, új élményekre és egy örökre szóló emlékre szert téve ezzel. A zarándoklat célja, hogy minél többen csatlakozzanak, felülemelkedve a depresszión, és a legfontosabb, hogy térjenek vissza a keresztény gyökerekhez. Hitük szerint csak úgy lehet boldog jövője az emberiségnek, ha vissza talál Istenhez. Ennek elősegítéséhez minden célállomáson misével és imaórával kezdeményeznek beszélgetést az ott élőkkel, akik erőre kapva, és pozitív szemlélettel térhetnek haza.

Szeptember 12-én, a Jerikó zarándoklat csurgói állomására érve sem történt ez másképp, ahol már szeretettel várta őket Dr. Horváth József Csurgó Város képviselő-testületének testületi tagja, hívők és barátok körében. A zarándokokhoz a Kolping Nagyváthy János Középiskola diákjai is csatlakoztak, akik a Szentlélek templomban együtt énekeltek, imádkoztak, melyet követően közösen sétáltak fel a Jézus Szíve templomhoz, ahol Füstös János polgármester köszöntötte a Jerikó zarándokokat. Az érdeklődők ezt követően közös szentmisén vehettek részt.

Vendégeinket másnap reggel Szabó Sándor alpolgármester búcsúztatta, melyet követően a zarándokok a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium diákjaival indultak tovább Berzencére.

  SZB

 

Megjelent: 2106 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. szeptember 16., szombat 13:41

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C