2019. február 28., csütörtök 19:18

Az ország legjobb 12 csapata közé került a Csurgói Városgazdálkodási KFT. főzőkonyhája! Kiemelt

Az ételek modernizálásának, a mai kor követelményeihez igazításának, azok egészségesebb elkészítésének céljával országos közétkeztetési versenyt hirdetett 2019-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a NÉBIH. A versenyre az ország minden tájáról várták a tudásukat megmérettetni kívánó közétkeztetőket.

A szervezők és a zsűri a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú 3 fogásos menü elkészítését várták a nevezőktől.

A 2 fordulós verseny első fordulójában a szakértő zsűri a beérkező pályaművek dokumentációját, leírását értékelte, csatolva a pontos technológiai leírást, a tálalási javaslatot, kiegészítve a kitálalt ételről készített fotókat.

Az első fordulóban legjobbra értékelt 12 csapat pályaműve jutott tovább a második fordulóba, ahol a továbbiakban lehetőség nyílik a pályaművek elkészítésére.

- Nagyon örülünk az első fordulóban elért eredménynek. A versenyre való felkészülés során mindenki fejlődik, így olyan szakmai tapasztalatokra tehetünk szert, amivel továbbfejleszthetjük a közétkeztetés szakmai színvonalát. Ugyanakkor az ilyen nagy publicitást kapott eseményeken való részvétellel büszkén népszerűsíthetjük konyhánkat, valamint nem utolsósorban Csurgó városát – mondta Szakállné Káplár Erika élelmezésvezető.

Megjelent: 3098 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. február 28., csütörtök 19:21

Események

P dec. 05 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Szo dec. 06 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 07 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
H dec. 08 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi karácsonyi foglalkozás
Sze dec. 10 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Cs dec. 11 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
P dec. 12 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Szo dec. 13 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok

Eseménynaptár

Előző hónap December 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6 7
week 50 8 9 10 11 12 13 14
week 51 15 16 17 18 19 20 21
week 52 22 23 24 25 26 27 28
week 1 29 30 31
Előző hónap Január 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 1 1 2 3 4
week 2 5 6 7 8 9 10 11
week 3 12 13 14 15 16 17 18
week 4 19 20 21 22 23 24 25
week 5 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C