Az Őszirózsa Nyugdíjas Klub ötleteként és rendezésében zajlott 2025. július 12-én a csurgói nyugdíjas találkozó. Balogh Csabáné a klub vezetője, mint házigazda, a város részéről Bedő Tamás alpolgármester köszöntötte az Iharosból, Iharosberényből, Gyékényesről, Inkéről, Berzencéről és Pogányszentpéterről érkezett közel száz résztvevőt. A megyei nyugdíjasok képviseletében Fülep István is jelen volt az eseményen.
A program a Közösségi Házban kezdődött, majd felvonultak az autóbuszpályaudvarig, ahol közös éneklés következett. Visszafelé a Lidl-parkolóban is megálltak, majd a Széchenyi téren táncos tornával és ügyességi játékokkal bizonyítottak a szépkorú résztvevők, majd közös ebéddel zárták a találkozót. A hangulat fergeteges volt. Balogh Csabáné – Gizike elmondta – hogy mindezt a gyékényesi nótakörnek és harmonikásnak is köszönhették, akik jókedvű szereplésükkel segítették a helyiek munkáját.
Minden segítőnek köszönettel tartozunk, akik azon dolgoztak, hogy az ideérkező vendégek szép élményekkel megtöltődve emlékezzenek a csurgói programra.
Dübörög a Diákszínjátszás ismét Csurgón
Krisztián szép szerényen csak ennyit írt a középiskolások gálájáról: „Elég sokan voltak…”
Mi pedig kiegészítenénk azzal, hogy rengetegen voltak, sőt egyre többen vannak. Nem győzték visszamondani a drámatábori jelentkezéseket, hiszen ötven főben limitálták a résztvevők létszámát.
Köszönhetjük Ákli Krisztián színész, drámatanár, rendező úrnak, aki szívügyének tartja, hogy minden évben Csurgón – egykori szülővárosában - legyen egy középiskolás és egyetemistáknak rendezett diákszínjátszó tábor, miután Csokonai innét indította a magyar diákszínjátszást. A gálaelőadások nyilvánosak, bárki megtekintheti a nívós rendezésű, érett színészpalánták által előadott darabokat. Sőt egy Csokonai idézetnek is el kell hangzania minden darabban.
A középiskolások öt előadását július 12-én láthattuk Gál Éva, Szalai Ádám, Hornok Máté és Ákli Krisztián rendezésében. Az egyetemisták pedig július 19-én debütálnak az ilyenkor élettel teli színpadokon. Ne hagyják ki, ha éppen Csurgón tartózkodnak, mert ilyen előadásokért sokszor 100 kilométereket kell utazni, sokszor jelentős összegeket kell fizetni, itt pedig minden érdeklődőnek az ölébe hull a színházi élmény mannája. Ezúton is megköszönjük Ákli Krisztiánnak, hogy ennyire szereti Csurgót, a színházat, s a sok élményt, amit sok száz gyermeknek, fiatalnak és nézőnek ad az évek során! Reméljük, hogy még sok éven át láthatjuk, hallhatjuk a csurgói diákszínjátszás „motorját” és a sok elszánt színész palántát köztünk és élvezhetjük a jobbnál-jobb előadásokat!
Cs aug. 07 @ 9:00AM - 05:00PM Búvártábor |
P aug. 08 @ 9:00AM - 05:00PM Búvártábor |
Szo aug. 09 @ 9:00AM - 05:00PM Búvártábor |
V aug. 10 @ 9:00AM - 05:00PM Búvártábor |
Sze aug. 20 @ 9:45AM - 2025. Augusztus 20. |
H szept. 01 @12:00AM Magyar Diáksport napja |
H szept. 01 @12:00AM Népmese világnapja |
H szept. 01 @12:00AM Szemétszedési akció |
K szept. 09 @12:00AM II. Papp Imre Helytörténeti Vetélkedő |
K szept. 16 @12:00AM Múzeumi esték Csurgón |
6°C
Unknown
Páratartalom: 62%
Szél: 3.22 km/h
9°C
0°C
12°C
4°C