Hangulatos, hagyományőrző farsangolásra hívta a Csurgói Napsugár Egyesület, valamint a Csurgói Napsugár Szociális Intézmény az érdeklődőket február 9-én.

A Csokonai Közösségi Házban megrendezett farsangi mulattság sokszínű programjai között megtalálható volt a San Dance Stúdió táncbemutatója, álarcos felvonulás, kiszebáb égetés, táncház Füstös Gáborral, farsangi mulatozás az Édes Kettessel, továbbá lehetőség volt farsangi álarc-, valamint csillámtetoválás készítésére is.

- A Csurgói Napsugár Egyesület, illetve a Csurgói Napsugár Szociális Intézmény közös összefogásában immáron sokadik alkalommal kerül megrendezésre farsangi összejövetel. Évről-évre elmondható, hogy egyre több létszámmal bővül az intézményünk, valamint ezáltal a rendezvényeinken is egyre több résztvevőt köszönthetünk. Ez olyannyira így van, hogy a Kossuth utca 1. alatti intézményünkben már nem fértünk el és ezért kértük a Csokonai Közösségi Ház vezetőségét, hogy had tartsuk meg itt a farsangi rendezvényünket. Úgy döntöttük, hogy idén tovább gondoljuk ezt a farsangot és a városban is elkezdjük hirdetni és mindenkinek lehetőséget adunk arra, hogy részt vehessen ezen a télűző eseményen. Ahogy arra számítottunk is, az iskolás korosztálytól egészen a nyugdíjas korosztályig mindenki látható a rendezvényen. A fellépéseket követően a kiszebáb égetés és táncház következett, de nem hiányozhattak a farsangi finomságok, tombolasorosolás, valamint zsákbamacska sem. Azt gondolom, hogy kellőképpen méltó ünnepséget sikerült rendezni a tél elűzésére,
a hagyományok őrzésére - összegezte tapasztalatait Vassné Huszics Bernadett intézményvezető.

SZB

Kategória: Hírek
2018. március 03., szombat 07:04

Fiumei Emléknap volt Csurgón

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is jelen volt 2018. március 2-án Csurgón, a Csurgói Fiumei Emléknapon.

A dél-somogyi kis város már az elmúlt századokban is kapcsolatban állt a tengermelléki magyar város intézményeivel ‒ írta a Somogy Megyei Kormányhivatal. A Fiume Barátai Egyesület ügyvezetője azzal a céllal kereste meg a Csurgó városának vezetőit, hogy legyenek gesztor önkormányzat a céljaik megvalósításában. Miután Csurgó több szálon is kötődött a történelme során az adriai városhoz, örömmel tettek eleget ennek a felkérésnek.

A rendezvényen köszöntőt mondott a miniszterelnök-helyettes, mint az esemény fővédnöke, aki hangsúlyozta, hogy személyes kötődése is van Csurgó városához, hiszen családtagjai korábban ott végezték iskolai tanulmányaikat, valamint horvát kötődése is van, hiszen egyik nagyszülője Horvátországban született. Reméli, hogy a jövőben a horvát-magyar kapcsolat erősödni fog.

Semjén Zsolt az egykori magyarországi tengeri kikötő jelentőségéről szóló, Fiume-emléknapon tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá: Horvátország és Magyarország államszövetsége Szent László király uralkodása idején kezdődött, az éppen 150 évvel ezelőtti, 1868-as horvát-magyar kiegyezés pedig a két országnak, azon belül Fiume gazdasági, kulturális fellendülésének fénykora is volt.

A magyarság a Kárpát-medencében boldog lenne, ha annak az autonómiának a töredéke megilletné, mint ami a kiegyezés után Horvátországot, horvát barátainkat megillette ‒ jegyezte meg a Fiume Barátai Egyesületnek és a csurgói önkormányzatnak a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázumban tartott eseményén.

Kitért rá: Horvátország Antall József miniszterelnöksége idején óriási segítséget kapott önvédelmi háborújához, abban pedig, hogy az ország csatlakozhatott az Európai Unióhoz, nagy szerepe van Orbán Viktornak, aki a magyar elnökséget kihasználva „keresztülpréselte” az ország felvételét a közösségbe.

Semjén Zsolt az emléknap keretében rendezett tudományos konferencián mondott beszédében utalt rá, hogy Fiume immár 100 éve nem tartozik Magyarországhoz. Felidézte, a város az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után öt országhoz tartozott: először egy rövid életű szabad államként működött, később Olaszország, a Harmadik Birodalom, Jugoszlávia, majd Horvátország része lett. Fiumét 1910-ben még 6500 magyar lakta, számuk 1925-re 1100-ra, mára néhány százra csökkent ‒ tette hozzá. Szólt arról, hogy a belváros a monarchia hangulatát idézi és tele van magyar emlékekkel. Példaként a kormányzópalotát, a régi raktárépületeket, Baross Gábor „vasminszter” emléktábláját, a Budapest nevét viselő rakpartszakaszt, s egyebek mellett a magyar felirattal ellátott kikötői vasbakokat említette.

Szászfalvi László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő arról szólt, hogy az elmúlt évszázadok bizonyították: a horvát és a magyar nép mindig barátságot ápolt. Erre épülnek azok a határ menti együttműködések, amelyek célja kihasználni a közös múltban, kultúrában, természeti értékekben rejlő lehetőségeket.

Hozzáfűzte, mindkét ország kiemelten kezeli a Dráva menti területek fejlesztését, emellett fontosnak tartják a mindennapi kapcsolattartást a határ közelében működő intézmények, a horvát és magyar lakosság kapcsolattartását.

Neszményi Zsolt, Somogy megyei kormánymegbízott azt hangoztatta, hogy Magyarország, azon belül Somogy megye igyekszik mindent megtenni a Fiuméban élő magyarság megmaradásáért, Füstös János (Fidesz-KDNP), Csurgó polgármestere pedig felidézte, hogy a város gimnáziumába egykor fiumei diákok is jártak, köszönhetően a Budapest-Csurgó-Gyékényes-Rijeka vasútvonal átadásának is.

Inkei-Farkas Márton a Fiume Barátai Egyesület ügyvezetője azt mondta, a 2016-ban, Pécsett alakult szervezet szerint Fiume közös örökség, a magyar, a horvát és az olasz identitás része, megőrzését kiemelt feladatnak tekintik. Szeretnének Fiuméval kapcsolatos tudományos kutatások támogatni, továbbá elérni , hogy a városban magyar konzulátus működhessen, magyar ház nyílhasson.

Az ügyvezető az MTI-nek azt mondta: ma már kevesen tudják, hogy Fiume mennyire fontos volt Magyarországnak: azért, hogy „kijusson a tengerhez”, egykor három megyét engedett át cserébe Horvátországnak.

forrás: http://www.orientpress.hu/cikk/2018-03-02_fiumei-emleknap-volt-csurgon

 

Kategória: Hírek

A mai napon több forrásból is elterjedt a hír, miszerint a Csurgó Városi Konyhán ételfertőzés gyanúja merült fel. Az ügy mielőbbi, szakszerű kivizsgálása érdekében a konyhát üzemeltető Csurgói Városgazdálkodási Kft. azonnali ellenőrzést rendelt el.

Káplár István ügyvezető a kialakult helyzet megoldása érdekében a Somogy Megyei Kormányhivatal Nagyatádi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának vezetője, valamint az ÁNTSZ munkatársa segítségét kérte, akik a mai napon több vizsgálatot is lefolytattak és a helyszíni vizsgálatok során mindent rendben találtak. Megállapították, hogy az üzemeltető az előírások (például: higiéniai-, az ételek kezelésével-, az alapanyagok tárolásával kapcsolatos szabályok, stb.) betartásával biztosítja a szolgáltatást. Ezek alapján a városi konyha továbbra is zavartalanul üzemelhet.

A vizsgálati protokoll részeként – minden további kétséget kizárandó – az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály vezetője ételmintákat küldött Budapestre, központi vizsgálatra, ennek azonban csak később, várhatóan néhány napon belül lesz eredménye.

A vizsgálatok jelen állása alapján nem valószínű, hogy ételfertőzés történt, inkább valamilyen más, vírusos megbetegedésről lehet szó. A vizsgálat végleges eredményéről természetesen azonnal tájékoztatni fogjuk a lakosságot.

Kategória: Hírek

2018. február 10-től ismét megnyitotta kültéri termálmedencéit a Csurgó Városi Uszoda.

 

 

Cikk ajánló: http://csurgo.hu/hu/hirek/1-hirek/426-a-csurgoi-termalviz-jotekony-hatasai

Kategória: Hírek

Csurgó Város Önkormányzata és a Csokonai Közösségi Ház szervezésében emlékeztek meg a Magyar Kultúra Napjáról Csurgón. A 2018. január 22-én 16 órai kezdettel megtartott eseményen ünnepi beszédet mondott Füstös János polgármester, melyet követően a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjai adtak ünnepi műsort. Az ünnepséget követően A Somogyi Hírlap jelenti 2017-ről sajtófotó-kiállítás címmel nyílt kiállítás. A kiállítást Lengyel János a Somogyi Hírlap főszerkesztője nyitotta meg.

Az eseményről a Somogyi Hírlap tudosított, melyet itt olvashat!

 

Kategória: Hírek
2017. december 14., csütörtök 21:29

Mindenki Karácsonya 2017.12.14. (képes összefoglaló)

Kategória: Hírek

Események

Szo szept. 14 @11:00AM -
Ünnepi Közgyűlés

Eseménynaptár

Előző hónap Szeptember 2019 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 35 1
week 36 2 3 4 5 6 7 8
week 37 9 10 11 12 13 14 15
week 38 16 17 18 19 20 21 22
week 39 23 24 25 26 27 28 29
week 40 30

Időjárás


Strict Standards: Only variables should be assigned by reference in /home/csurgo/web/csurgo.hu/public_html/modules/mod_weather_gk4/helper.php on line 394

Strict Standards: Only variables should be assigned by reference in /home/csurgo/web/csurgo.hu/public_html/modules/mod_weather_gk4/helper.php on line 395
Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C