2020. december 31., csütörtök 10:24

Évet értékelt Füstös János polgármester

Történelmi jelentőségű év volt Csurgó számára a 2019-es esztendő, hiszen fennállásának 1000 éves évfordulóját ünnepelte. A millenniumi esztendőt 2020. január 21-én a Magyar Kultúra Napján, a Széchenyi téren lévő emlékműnek az átadásával zárta a város.- Január végén, tehát a kultúra napjával lezártuk Csurgó 1000 éves…
2020. december 25., péntek 11:30

Adventi naptárrá változott a sugárúti fasor

Igazi, karácsonyi hangulattal találkozhattak az idei ünnepi időszakban a Széchenyi téren sétálók. A sugárúti gesztenyesor ebben az évben már számos alkalommal mutatta új arcát, köszönhetően a Sportcsarnok Kft. kreatív munkatársainak. Egyedi hangulatával és megjelenésével sokak számára okozott a nyár folyamán boldog pillanatot a horgolt terítőkbe…
2020. december 23., szerda 19:06

Adománycsomagokkal segítik a rászorulókat

A Csurgói Napsugár Egyesület, a Magyar Vöröskereszt csurgói szervezete és Csurgó Város Önkormányzata az ünnepek idején is közös összefogással próbálják segíteni a rászorulókat. A három szervezet korában már, a koronavírus járvány első szakaszában vállalkozók, magánszemélyek adományaival kiegészítve nagy mennyiségű adománycsomagot tudott kiosztani. Az összegyűlt, elsősorban…
2020. december 23., szerda 12:25

Szívből adj!

„Igen, adni kell, adni, mindent odaadni. Munkát, erőt, életet. Pénzt, ruhát és kenyeret. Könnyet, mosolyt, simogatást. Jó szándékot, jó akarást, imádságot, egészséget. Melegséget, élő hitet. Odaadni akárkinek, a legelső nincstelennek, a náladnál szegényebbnek. Szeretettel adni és érte semmit sem kívánni. Így kell élni.” Mezei Mária…
2020. december 11., péntek 17:19

Decsi fivérek és a Ceglédi Gigasztár

Fotó: GENIUS PHOTO „Nehéz időket élünk. De nem adjuk fel. Mókázunk, nevetünk, dalolunk... Mert kell. Mert nem tehetünk mást. Mert ez az életünk.” Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Cegléden a Ceglédi Gigasztár elnevezésű tehetségkutató versenyt. Idén azonban a koronavírus járvány felülírta a hagyományos versenyeztetést, a szervezők…
Csurgó Város Önkormányzata korlátozott számban, előzetes bejelentkezés alapján, ingyenesen lehetőséget biztosít koronavírus antitest teszt elvégzésére. A teszt arra ad választ, hogy korábban találkoztunk-e a vírussal, és beindult-e már az immunrendszer válaszreakciója, azaz átestünk-e már a fertőzésen. Ennek értelmében a tesztelésre olyanok jelentkezését várják: - akiknek…

Események

Cs ápr. 17 @ 2:00PM - 05:00PM
Húsvéti Játszóház
Sze ápr. 30 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Cs máj. 01 @12:00AM
Dalostalálkozó
Cs máj. 01 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
P máj. 02 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 03 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
V máj. 04 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
H máj. 05 @ 2:00PM - 12:00AM
Hungarikum roll-up kiállítás
Szo máj. 10 @12:00AM
Történelmi emlékhelyek napja
P máj. 23 @12:00AM
Raksányi Lajos művésztanár emlékkiállítása - Múzeum 50/30

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4
week 19 5 6 7 8 9 10 11
week 20 12 13 14 15 16 17 18
week 21 19 20 21 22 23 24 25
week 22 26 27 28 29 30 31
Előző hónap Június 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 22 1
week 23 2 3 4 5 6 7 8
week 24 9 10 11 12 13 14 15
week 25 16 17 18 19 20 21 22
week 26 23 24 25 26 27 28 29
week 27 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C